Keserűséggel és szomorú szívvel olvastam Bozóki Antalnak, az Árgus vajdasági kisebbségjogi civil szervezet elnökének, A magyar közösség Szerbiában című, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet kiadásában megjelent könyv szerzőjének interjúját a DélHír hírportálon, amely már címében is megtagadja azt a közös szándékot, amely szerzőt, szerkesztőt és kiadót másfél évvel ezelőtt arra ösztönzött, hogy egy olyan kisebbségjogi kézikönyv jöjjön létre, amely a szerző szerint abban segít majd vajdasági magyar nemzeti közösségünknek, „hogy tudjuk, kinek mihez van joga” Szerbiában.
Szomorúságom és neheztelésem oka, hogy egy számomra kisebbségjogi kézikönyv, a szerző szerint „többszintes társadalomtudományi tanulmány”, míg a szerkesztő szerint „közösségi önszemléleti dolog” megjelenése és bemutatása valójában saját pártpolitikai nézetei kifejtésének az ürügyévé vált, pedig a kötet hosszú előkészítése, alapos előmunkálatai, különösen a kötet szerkesztőjének, Bárdi Nándor történésznek, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontja Kisebbségkutató Intézete tudományos munkatársának, osztályvezetőjének elmélyült, lelkiismeretes, mindenre kiterjedő munkája és szaktudása épp azt szerette volna elkerülni, amivel ebben az interjúban a szerző a napi pártpolitikai vádaskodások szintjére süllyesztette azt a hatalmas adathalmazt és összegyűjtött ismeretet, amelyet annak a kisebbségnek, pontosabban nemzeti közösségnek a szolgálatába szerettünk volna állítani, amely annyi megpróbáltatás, csapás és küzdelem után is talpra tudott állni ki tudja már hányadszor – hála azoknak, akik közösségben tudtak és akartak gondolkodni és cselekedni.
Nagy kár, amikor egy ilyen kizárólagos nézeteket felvonultató, érveket nélkülöző emberi nyilatkozat, vallomás megkérdőjelezi mindazt a munkát, amelyet maga Bozóki Antal legújabb könyve is igyekezett nyilvántartásba venni, összegyűjteni és okos használatra felkínálni – a kiadó meggyőződése szerint – nem azzal a szándékkal, hogy minden olyan eredményt megkérdőjelezzen, amit most ez az interjú gátlástalanul megtesz „politikai és erkölcsi” felelősségtudat nélkül a rosszindulat és a rombolás erejével. Mindehhez a Vajdasági Magyar Művelődési Intézetnek mint kiadónak természetesen már nem lehet semmi köze, s vállalhatatlan is számára, hiszen tevékenységének egyik legfontosabb fejlesztési területe a vajdasági magyar kultúra közösségteremtő és -építő szerepének erősítése, nem pedig gyengítése, rombolása. Akkor, amikor intézményünk alapvető célját és feladatát abban látja, hogy mindig a valós tények ismeretében és segítségével konszenzusos gondolkodásra és cselekvésre ösztönözze elsősorban a vajdasági magyar nemzeti közösség társadalmi kulcsszereplőit, azaz mindazokat a személyeket, akik a magyarság mai helyzetének változásában érdekeltek, legnagyobb erejét pedig a konszenzusteremtésben és saját adottságainak (erőforrás és tudás) hasznosításában találja meg, csak elhatárolódni lehet attól a szélsőséges és kirekesztő megnyilatkozástól, amely Bozóki Antal interjújának nagy részét uralja, és amelynek apropója legújabb könyvének friss megjelenése volt.
Zenta, 2013. október 27.
Hajnal Jenő, a VMMI igazgatója, a kiadvány felelős kiadója és szerkesztője
