2024. március 29., péntek

Az emberekből előbb-utóbb kitör a felgyülemlett agresszivitás

Bárki felmondást kaphat ma Szerbiában. Ezután már nem bízik a rendszerben, vagyis, hogy másik munkát találhat, vagy megnyerhet egy bírósági pert. A kilencvenes években volt ilyen a közhangul

Az iskola megöli a gyerekek kíváncsiságát, a rendőrség meg önmagát védi a polgárok helyett. Az embernek olyan érzése támad, hogy nincs hova fordulnia – mondta el a B92 Kažiprst című műsorában Aleksandar Dimitrijević pszichológus.

„Az Egyesült Államokban az értékrend, hogy legyünk gazdagok, az eszköz pedig az iskolázottság. A mi társadalmunkban odáig jutottunk, hogy az érték a barátkozás, a kirándulás, az ünneplések és ehhez hasonlók, egészen odáig, hogy az egyetlen domináns érték a gazdagság. Az eszköz pedig, hogy ha a bejáródott rendszert választod, soha nem leszel gazdag – értékelte. Szerinte az emberek egy adott pillanatban ráébredtek, hogy vannak hatékonyabb módozatai is a pénzkeresésnek.

„Ma már az emberek képesek másféle rendszerekre rátalálni. Nem élünk normálisan, mert nincs elegendő rugalmasság bennünk a célok megvalósításához, miközben számos módszer elfogadhatatlan” – mondja Dimitrijević aki szerint az emberek közel állnak a robbanáshoz.

„Bárki felmondást kaphat ma Szerbiában. Ezután már nem bízik a rendszerben, vagyis, hogy másik munkát találhat, vagy megnyerhet egy bírósági pert. A kilencvenes években volt ilyen a közhangulat” – értékelte.

A szakember szerint az ország úgy ment át egy értékrend-változáson, hogy észre sem vette.

„A naiv fogyasztói értékrendet fogadtuk el. Csakis azon gondolkodunk, hogyan keressünk több pénzt, hogy hosszabb ideig nyaralhassunk, vagy pedig a gyerekünknek megvehessük a 101. játékát is. A szülőkre ráerőltetik ezt” – véli Dimitrijević.

Az emberek szerinte olyannyira reményvesztettek lettek, hogy semmit nem hisznek el.

„Ritkán hallok olyan beszélgetéseket, miszerint a javulásnak az oktatási rendszer, az értékrend vagy az egészségügy reformja által kellene bekövetkeznie” – mondta.

Többé nincs stabil alap az emberek lába alatt és olyan érzésük van, mintha visszatértek volna a kilencvenes évekbe” – mondta a pszichológus, aki szerint, ha a 19. és 20. századi szellemben neveljük gyerekeinket és azok iskolába mennek, azzal fogunk szembesülni, hogy a gyerekek szociális idióták lesznek.

Dimitrijević szerint ma már nem hazudni a legrosszabb, hanem az, ha „nincs olyan játékunk mint másoknak”.

„A szülők idejüket azzal töltik, hogy a gyerekek játékaira szükséges pénzt megkeressék, nem pedig magukra a gyerekekre. Azok pedig rengeteg időt töltenek a tévé előtt és az interneten. Senki se magyarázza el nekik, mi is történik körülöttük” – tette hozzá, elmagyarázva, hogy nem az a baj, hogy a gyerek tévét néz, hanem az, hogy nem ül mellette egy felnőtt, aki elmagyarázná, mit is lát.

Szerinte a gyerekek látják Novak Đokovićot, amint a címlapokon a magasba emeli a serleget. Ők is szeretnék ezt tenni, de nem is tudják, e mögött mennyi munka van.

Dimitrijević úgy látja, az emberek a nyomor miatt elveszetté válnak, növekszik bennük az agresszivitás, amelynek egy adott pillanatban ki kell törnie.