2024. április 20., szombat
BAJNOKOK LIGÁJA

Ibra-varázslat Belgiumban

Nem lehet panaszunk a BL szerdai játéknapjára, a nyolc találkozón 27 gólt született, nagy gólzáport rendezett a Bayer Leverkusen, a Galatasaray, a Bayern München is, de ez a szerda leginkább Zlatan Ibrahimović miatt marad emlékezetes, a bosnyák származású svéd válogatott csatár ugyanis nagyon élt az Anderlecht otthonában, és egymaga mesternégyest vállalt a PSG 5:0-s sikeréből.

Az A csoportban a Manchester United a várakozásoknak megfelelően igen kemény meccsen, nehezen jutott a három ponthoz a Real Sociedad ellen, habár a győztes gól már a 2. percben megszületett, amikor Wayne Rooney szólóakciója végén a labda a kapufáról Inígo Martínezre, majd a kapuba pattant. A találkozó után David Moyes, a győztes csapat edzője sztárjátékosáról beszélt: „Rooney káprázatos volt, habár az utolsó öt percben kiabáltam vele. Csak azt akartam, hogy úgy játsszon, ahogy egy topjátékoshoz illik. Már az első naptól fogva mondom, hogy kiváló edzésmunkát végez, és ezt egész Anglia láthatja. Arra van szükségünk, hogy mindig remek teljesítményt nyújtson.”

A kvartett másik meccsén a Bayer 4:0-s kiütéssel adta a Sahtar tudtára, hogy az ukránoknak vért kell izzadniuk, ha továbbjutó helyre akarnak érni ebben a csoportban. A gyógyszergyáriak fiatalnak számító finn edzője, a játékosként topcsapatokat megjárt Sami Hyypiä mindenesetre nem számított ekkora különbségre: Magasan rangsorolt együttes, ezért nem számítottunk ilyen fölényes győzelemre. Sokkal nehezebb találkozót vártunk, habár a végén sem lankadt a figyelmünk, jól játszottunk.”

A játéknap rangadóját kétségkívül a B csoportban, a madridi Santiago Bernabéuban játszották, ahol a Real Madrid kihasználta a hazai pálya előnyét, és a BL-ben immár 7 gólnál járó Cristiano Ronaldo duplájával 2:1-re legyőzte a Juventust. A királyiak mestere, Carlo Ancelotti már a hétvégi El Clásicóval is foglalkozott értékelőjében: „Jobban is játszhattunk volna, de ezúttal az eredmény volt a fontos. A csapat magabiztos, a hétvégén Barcelonában lépünk fel, ahol nyerni akarunk, ehhez a legjobb teljesítményünkre lesz szükség.”

A kvartett másik meccsén a Galatasaray magabiztosan verte dán ellenfelét, így bejelentkezett a továbbjutást érő 2. helyért, és ha a Juve ennyi pontot hullajt a hátralévő három fordulóban is, a török csapat el is érheti célját.

A C csoport éllovasa az Ibrakadabra által vezérelt PSG, amely nagyon könnyedén nyert az Anderlecht ellen, és mivel a második helyre pályázó Benfica és Olympiakosz megosztozott Lisszabonban a pontokon, gyakorlatilag már továbbjutónak tekinthető. Ibrahimović egyébként a 10. olyan játékos, aki négy gólt szerzett egyetlen meccsen a BL-ben, a brüsszeli közönség is megtapsolta a meccs végén: „Az emberrel nem mindennap történik meg, hogy négy gólt szerez. Ráadásul megnyertük mind a három csoportmeccsünket. Ez elég jó, nemde? Még egy győzelem, és továbbjutunk.”

A D csoportban a szerb válogatott Zoran Tošić góljával vezetést szerzett ugyan a Manchester City ellen a CSZKA Moszkva, de góljuk után nem figyeltek oda eléggé az orosz csapat játékosai, és Sergio Agüero két góljával 10 percen belül fordított az eredményen, amivel a manchesteri kékek fontos lépést tettek a továbbjutás felé. A címvédő Bayern München ismét kirobbanó formában futballozott, aminek a csoportkör cseh képviselője vallotta kárát, az 5:0-nál akár nagyobb is lehetett volna a különbség.

Messi a csúcstartó

A legtöbb gól BL-mérkőzésen, 5 gól:

2012. III. 7.: Lionel Messi (Barcelona–Bayer Leverkusen 7:1)

4 gól:

1992. XI. 25.: Marco van Basten (Milan–IFK Göteborg 4:0)

2000. III. 14.: Simone Inzaghi (Lazio–Olympique Marseille 5:1)

2003. XI. 5.: Dado Pršo (Monaco–Deportivo La Coruña 8:3)

2004. XI. 3.: Ruud van Nistelrooy (Manchester United–Sparta Praha 4:1)

2005. XI. 23.: Andrij Sevcsenko (Fenerbahçe–Milan 0:4)

2010. IV. 6.: Lionel Messi (Barcelona–Arsenal 4:1)

2011. XII. 7.: Bafetimbi Gomis (Dinamo Zagreb–Lyon 1:7)

2012. III. 13.: Mario Gomez (Bayern München–Basel 7:0)

2013. IV. 24.: Robert Lewandowski (Borussia Dortmund–Real Madrid 4:1)

2013. X. 23.: Zlatan Ibrahimović (Anderlecht–PSG 0:5)