2024. április 19., péntek

A dolgozóknak önmagukért kell harcolniuk

Zomborból indult a szakszervezet beszélgetéssorozata

A Szerbiai Önálló Szakszervezetek Szövetsége (SZÖSZSZ) pódiumbeszélgetéseket szervez Szerbia nagyobb városaiban a munkaviszonnyal, nyugdíjaztatással kapcsolatos törvénytervezetekről, valamint a lakosság életszínvonalát érintő kormányintézkedésekről. A tegnap délután Zomborból indult sorozat előadói Ljubisav Orbović, a szakszervezet köztársasági és Goran Milić, a SZÖSZSZ tartományi elnöke voltak.

– A megfogalmazott törvénycsomagtól reformokat, fejlesztést, előrelépést vártunk, ehelyett áfaemelést és a munkavállalók jogainak csorbítását kaptunk – emelte ki Orbović. – A közszférában dolgozók fizetéscsökkentése a magasan képzett munkavállalókat sújtja, miközben az újgazdagokat, a karvalytőke mozgatóit, a szerbiai gazdaság tönkretevőit nem érinti, így egyenesen elriasztja a fiatalokat a tanulástól és az értelmiségi pályától. A nyugdíjkorhatár emelése a fiatalok alkalmazását odázza el, arról nem szólva, hogy az elvonások, az áfa növelése közvetlenül a nyugdíjas populáció kárára van, és a nyugdíj nem a szakszervezet által követelt 60 százalékot tesz ki az átlagbérből, hanem mindössze 43 százalékot, az idő előtti nyugdíjaztatáskor pedig minden korhatár előtti évre 6 százalékot vonnának le, ami hatalmas érvágás az amúgy is szegény rétegen.

Orbović meglátása szerint A munka törvénykönyve módosításának egyenes következménye, hogy a munkáltató annak mond föl, akinek akar, a meghatározott időre alkalmazást pedig többször meghosszabbítható több esztendős periódusra emeli, aminek következtében a fiatal munkavállalók képtelenek biztonságot szerezni, családot tervezni, életpályát építeni. Úgy becsülte, hogy egy-két év alatt 50–100 ezer szerbiai dolgozó válik munkanélkülivé a törvénycsomag elfogadásának következményeként.

– Ha megbeszélések során nem tudjuk meggátolni ezen törvények jelenlegi megfogalmazásának elfogadását, ugyanolyan katasztrofális következményekkel jár majd, mint a szerbiai privatizáció – jósolta Orbović.

Goran Milić egyenesen úgy fogalmazott, hogy a módosítási javaslatok szinte teljes mértékben a dolgozók jogait csorbítják, például nem szavatolnak biztonságot a foglalkoztatott nőknek várandósságuk idején, a szabadság és betegszabadság idejére a jelenleginél jóval alacsonyabb bérezést irányoznak elő.

– A munkaadók dicsérik a törvénytervezetet, ez pedig veszélyes előjel – fogalmazott a tartományi szakszervezeti elnök.

Orbović így sommázott: – A törvénycsomag lényege, hogy még a jelenleginél is olcsóbb munkaerőt biztosítson a külföldi befektetőknek. Ennek egyenes következménye a vásárlóerő csökkenése, aminek következtében a gazdaság se jut friss pénzhez, elsorvad.

Úgy értékelte, hogy az államnak minden esetben a gyöngébb mellé kell állnia, és ez esetben a munkavállaló a gyöngébb fél, akinek a mostani törvénycsomag-tervezet láttán vélhetően nem az állam támogatásával, hanem önmagának kell jogaiért harcolnia, és a beszélgetéssorozat végén utcai megmozdulásokat helyezett kilátásba.