2024. március 29., péntek

Húszezren maradnak munka nélkül

– Megközelítőleg 20 ezer munkás marad munka nélkül az átszervezés alatt álló vállalatokban – jelentette be Saša Radulović gazdasági miniszter a szerb köztelevízióban. A miniszter megjegyezte, hogy ez szükséges lépés annak érdekében, hogy talpra álljon az a 609 vállalat, amelyeknek a szerkezetátalakítását a következő év közepéig be kell fejezni.

– Sajnos az átalakítások miatt a munkaerő egy részére nem lesz szükség, az állam foglalkoztatási, továbbképzései programot készít a munka nélkül maradó dolgozók részére – nyilatkozta a Radulović.

A miniszter elmondta, az átalakítás fő mozgatórugója, hogy az érintett vállalatok veszteségesből nyereségessé váljanak, mivel egy erős alapokon fekvő, rendezett cég vonzóbb a befektetőknek is, amely aztán új munkahelyek létrehozásához is vezethet.

Az új munkahelyek megnyitására adott állami szubvenciókkal kapcsolatban Radulović kijelentette, hogy a továbbiakban nem tervezik fenntartani ezt a támogatási formát, mivel – a miniszter szavai szerint – nincs megfelelő ellenőrzés a pénzek odaítélését illetőleg. A minisztérium azonban a korábban vállalt kötelezettségeinek eleget tesz – tette hozzá.