2024. április 17., szerda

Átadták az Októberi Díjat és a Novemberi Oklevelet

Az ünnepélyes eseményt tegnap tartották a városháza dísztermében. Az idén az Október Díj dr. Pavle Budakov nyugdíjas patológushoz került, és Októberi Díjban részesült a Target nevű, a fiatalok körében fellépő deviáns viselkedés ellen küzdő központ is. A Novemberi Oklevelet a Marija Jovanović – Dete Alapítvány alapítója, Slobodan Jovanović kapta, osztozik rajta Hadži Zoran Lazin publicistával, művelődési munkással.

A két legmagasabb rangú kitüntetést dr. Siniša Sević képviselő-testületi elnök és Miloš Vučević polgármester adta át. Mindketten emlékeztettek arra, hogy október 23-a, november 9-e és november 25-e azok a dátumok, amelyek a legfontosabb vívmányunkat, a szabadságot jelképezik. Köszönetet mondtak a díjazottaknak, hiszen nekik köszönhetően Újvidék növelhette tekintélyét. A polgármester azt kívánta nekik, hogy legyenek továbbra is törekvők, szorgalmasak, és hogy a tegnap átadott elismerések ne jelentsék munkásságuk és karrierjük zenitjét, hanem egyfajta ösztökélésként éljék meg őket. A díjazottak nevében dr. Pavle Budakov professzor mondott köszönetet mindazoknak, akik a díj elnyerésében segítséget nyújtottak számukra. Az elismerést elkötelezésként éli meg, úgy véli, hogy ezentúl is az újvidéki polgárokért kell munkálkodniuk. Dr. Budakov a díjjal járó pénzjutalmat felajánlja az Ifjúsági Egészségvédelmi Intézet hematológiai-onkológiai osztályának.

Az Októberi Díjat október 23-a, a város 1944-es felszabadulásának alkalmából ítélik oda azoknak, akik legtöbbet tettek városunk politikai, gazdasági, művelődési, vagy más téren történt fellendítéséért. Olyan személyek vagy szervezetek kapják, akik/amelyek Újvidék területén tevékenykednek, és Újvidék területén vannak bejegyezve. A Novemberi Oklevél olyan személyek vagy egyesületekhez kerül, akik/amelyek a város szabad szellemiségének fejlesztéséért, a demokratikus hagyományok ápolásáért tettek sokat. 1918. november 19-ére emlékezve adják át, ugyanis a szerb hadsereg ezen a napon vonult be a városba. 1918. november 25-e is nagyon nagy nap volt, a nagy, össznépi képviselőház akkor döntött úgy, hogy Vajdaságot a Szerb királysághoz csatolják.