2024. április 20., szombat

A végéhez közeledik a projektum

A hajdújárási Vinogradar Labdarúgóklub és a Bordány Sportkör a győztesei a Crossboarder League elnevezésű, határon átnyúló IPA-projektumnak, mely folyó év január elsején kezdődött, és 2014 első napján ér véget. A hétvégén négy csapat (Bordány, tóthfalui Nyers István Akadémia, Horgos 1911, Vinogradar) részvételével a hetedik serdülőtornának a Vinogradar csapata adott otthont.

– Az elmúlt hat tornán mintegy 50 mérkőzést játszottak le a bordányi, üllési, mórahalmi, horgosi, magyarkanizsai, tóthfalui és hajdújárási fiatalok, valamint két közös edzőtáborra is sor került. A projektumból nem maradtak ki a felnőttcsapatok sem, a bordányi és a hajdújárási csapat eddig négy alkalommal találkozott egymással. Mi 34 000 euró, a bordányiak pedig 37 000 euró értékű projektumot valósítanak meg. Ebből a felnőttcsapat részére egy teljesen új szerelést, egy öntözőberendezést és egy modern fűnyírót vásároltunk, nemsokára pedig megkezdjük az öltözők felújítását, mely beruházás 8000 euróba kerül. A legfontosabb azonban, hogy a gyerekek több játéklehetőséghez jutottak, határon átnyúló barátságok születtek – mondta Haskó István, a Vinogradar Labdarúgóklub elnöke.

A projekt jelentőségéről Fülöp Csaba, a Bordány serdülőinek edzője elmondta, hogy mind az edzőtáborok, mind a tornák rendkívül hasznosnak bizonyultak a fiatalok számára.

– A tornák rendkívül színvonalasak, a fiúk harcolnak, de nem durvák, sportszerűen játszanak, és vigyáznak egymásra. Minden csapatban fel lehetett fedezni néhány olyan gyereket, aki nagyon magas szinten űzi ezt a sportágat. Remélem, a további együttműködés a projektum lezárását követően is folytatódik – mondta, s elárulta azt is, hogy a pályázati eszközökből a bordányi pálya kivilágítását korszerűsítenék.

Sors Róbert, a Horgos 1911 Labdarúgóklub elnöke kiemelte, hogy élményekkel teli időszakon vannak túl.

– Az első mérkőzéstől kezdve részt veszünk a nemzetközi utánpótlástornán, s rendkívül kedvező benyomásaink vannak róla. Ez a korosztály nálunk sehol sem tud versenyezni, s ezeken a tornákon a fiatalok játéklehetőséghez jutnak. Reméljük, az ehhez hasonló tornák továbbra is folytatódnak, esetleg bővítésükre is sor kerül, és az itt megszerzett sportbarátságok működnek majd továbbra is – mondta az elnök.

Darko Veselinov, a Nyers István Akadémia serdülőcsapatának edzője elégedettségét fejezte ki az ilyen jellegű tornák létrejöttét illetően, hiszen nagyon sok klub nem tud tizenegy, ugyanabba a kategóriába tartozó játékost pályára küldeni, 7-8 focistát viszont már igen, akik így játéklehetőséghez jutnak. Így feltétlenül szükség van ezekre a tornákra, hogy azok a gyerekek, akik játszani szeretnének, kapjanak is alkalmat a játékra.

A tornát a Nyers István Akadémia csapata nyerte meg veretlenül, kapott gól nélkül, a Vinogradar, a Horgos 1911 és a Bordány előtt.

– Sajnos, nem nyertük meg a tornát, lehettünk volna jobbak is, de a második hely sem rossz. Csatárposzton játszom, a góllövés jól megy, hiszen hat meccsen nyolc alkalommal vettem be az ellenfél kapuját. Januártól a Szeged 2011 U21-es csapatában fogom folytatni a pályafutásom – mondta Szabados Dominik, a Vinogradar játékosa.

Kmec Andor a serdülők egyik edzője a hétvégi tornát közepesnek értékelte, s kiemelte, az akadémia kiváló játékát.

– A nyáron nagyon nagy munkába kezdtünk a fiatalokkal. Megnőtt a gyerekek száma, a nyáron több mint 50 gyermek is jelen volt az edzéseken, de ez a szám az iskolakezdéssel sem csökkent jelentősen. Sok türelmet igényel a kicsikkel való munka, de érdemes velük foglalkozni. Dolgozunk tovább, és az eredmények majd jönnek – mondta az edző.

A projektum keretében az év végéig lesz még két serdülőtorna, egy tanácskozás Hajdújáráson, a projektzáró rendezvényre pedig Bordányban kerül sor.