2024. március 29., péntek

Elérhetetlen igazság

Szerbiában sajnos nagyon sok a példa arra, hogy az igazságszolgáltatás lassú és elérhetetlen, ezért lassan mindannyian hinni kezdünk ebben. A legújabb példa Jezdo gazda esete. A kilencvenes évek szenvedései még egy szimbólumának sikerült elkerülnie a büntetést. Marko Miloševićtyel és az ő szülei pártjának számos tisztségviselőjével együtt bekerült a kiváltságosok közé.

A Jugoscandic piramisjáték-bankért természetesen nem csak Vasiljević a bűnös, hiszen mindent, amit tett, Marko szüleinek és munkatársainak a meghagyásával tette. A rablás kivitelezőjét ez persze nem menti fel a felelősség alól, Szerbiában azonban fordítva történnek a dolgok, így az előzetes letartóztatásban eltöltöttekért járó kárpótlással még a polgárok lesznek kénytelenek fizetni annak, aki kifosztotta őket. Természetesen mindennek nem az ügyeket elévülni hagyó igazságszolgáltatási dolgozók zsebe látja majd a kárát. A „független és felelősségteljes” szószerkezettől eltérően Szerbiában az igazságszolgáltatás függő és felelőtlen. Nemcsak a munka kivitelezői, akik ebben az esetben a bíróságokban és az ügyészségekben ülnek, teszik ilyenné, hanem a politikusi kabinetekben ücsörgő kreátorai is.

Szemléletes a számos tenderes privatizáció nyertese, Predrag Ranković Peconi elleni ügyek elévülése is. Annak ellenére, hogy az igazságügyi minisztérium és maga a bíróság is megállapította, hogy Aleksandar Veljić és Snežana Petričić bírók szándékosan halogatták a Ranković elleni eljárást, büntetés nélkül megúszták, akárcsak Gordana Vidojković, Marko Milošević bírója. Őket és a hozzájuk hasonló bírókat védelmezi a politikusok által meghozott törvény. Védelmet azonban nem élveznek azok az újságírók, akiket ezek a bírók pereltek be a munkájukról (munkakerülésükről) szóló tudósítások miatt. A törvény előírja, hogy a bírók felelősségét csak egy évre visszamenőleg lehet vizsgálni, amiben Szerbia egyedülálló. Ez a megoldás különösen értelmetlen, ha tudjuk, hogy nálunk egyes eljárások több évtizedig is eltartanak.

(Blic)