2024. március 29., péntek

A táncparkett kiválóságai

Az adai New Ada Dance Táncklub táncosai több világbajnoki címet is szereztek az elmúlt években

A nyár az intenzív edzésekkel telik az adai New Ada Dance Táncklub táncosai számára. Köztük olyan táncoktatókkal, mint a Szombat esti láz tévéműsorból ismert Molnár Andreával, aki az idén társastáncra oktatta őket. Ősztől az elsajátított táncismeretek gyakorlása vár a táncosokra, valamint június végéig táncversenyek sora, miután az egyesület két nemzetközi táncszövetségnek, az IDF-nek és az IFMD-nek is tagja. Az egyesületnek közel 90 tagja van az óvodásoktól a felnőttekig.

A New Ada Dance szakmai vezetője és koreográfusa, Orovec Béla elmondta:

– Az utóbbi időszakban több stílust művelünk, mindazt, amire szükség van, amit látnak a gyerekek a televízióban. Hála istennek szakmailag vagyok olyan képzett, és olyan körökben forgok, ahol erre felkérhetek szakoktatókat, hogy a gyerekek kipróbálhassák – magyarázta Orovec Béla. – A társastáncot minden korosztály számára oktatjuk. Egyedül ebben a műfajban van hobbiszinten felnőtteknek is, vagyis házaspároknak és pároknak, akik szeretnének megtanulni táncolni, vagy gyakorolni akarnak, illetve egészséges mozgásra vágynak, közben pedig barátkozhatnak is. A párok részére esküvői táncfelkészítést is végeztünk, ami egyre népszerűbb Adán és környéken is. A társastánc mellett van hiphop az általános iskolás kortól, valamint sport rocky. Az utóbbi gyakorlatilag talaj rock ’n’ roll, ami azt jelenti, hogy korábban nem, de junior kortól már diszkrét talaj-, erő- és akrobatikai elemek szerepelnek a koreográfiában. Szeretnénk növelni az elektrikcsoport létszámát is. Az utóbbi műfajban is vannak világbajnokaink, akárcsak a felsorolt műfajok többségében. Zömében hétvégén tartjuk az edzéseket. Én is csak a hétvégéken tudok a táncosokkal foglalkozni, akárcsak Klucsik Anita oktató és éltáncos is, aki főiskolára jár. Lábadi Norbert oktató hétvégén vagy hét közben tart edzést a gyerekek elfoglaltságától függően, hiszen az iskola az első, és csak utána a tánc. Minden csoport nagyon jól szerepelt az elmúlt években. Az országos bajnokságokon rengeteg bajnoki címet szereztünk. A mazsorettek is rendszeresen dobogós, ezüst és arany helyezéssel tértek haza, ugyanígy a hiphoptáncosok is jelentős szerepet játszottak az országos bajnokságon. A társastáncban pedig már évek óta Európa- és világbajnokaink vannak. Ezt fájlaljuk az egyesületben, hogy minderről kevés adai tud, viszont a tisztelet és az elismerés jólesnek a gyerekeknek a rengeteg munkáért, illetve a szülőknek az áldozatért, mert ez költséggel jár. Minden versenyen van nevezési díj, ami nagy összeg a mai pénztelen világban. A szülők ezt mégis vállalják, ezért nagy köszönttel és tisztelettel tartozunk nekik – közölte a táncklub vezetője.

A New Ada Dance táncosai ősztől a nemzeti kupákon szerepelnek, amelyeket pontoznak, decemberben összesítik az eredményeket, majd világkupa-ranglistát adnak ki. A táncklub párhuzamosan két nemzetközi szövetségben, az IDF-ben és az IFMD-ben szerepel. Mindkét szövetség rendez világbajnokságot májusban, illetve júniusban. Mindkettőhöz külön országos selejtező is tartozik. Novemberben az IDF szövetség tart Európa-bajnokságot Magyarkanizsán, amire az adai táncosok is készülnek.

A legutóbbi világbajnokságon kiválóan szerepeltek, több dobogós helyezést is szereztek a New Ada Dance tánccsoportja és táncosai, többek között az alábbiak: Mátyás Marin, Klucsik Anita, Pothorcki László, Pesti Alexandra, Búcsú Ákos, Almádi Ágnes, Szőke Edvárd, Podmaniczky Dóra, Juhász Tamás, Vajagic Viola, Papilion Csilla, Csúri Máté, Nagy A. Krisztina, Boja Szabolcs, Rica Lia, Lakatos Fanni.

A nyár során a táncosoknak korábban edzőtáborokat rendeztek, de ezt az utóbbi időben nem tudják megfizetni a szülők, emiatt intenzív edzéseket tartanak Adán. Orovec Béla elmondta: az edzőtáborban a gyerekek egy hét alatt elsajátították azokat a szakmai ismereteket, amelyeket aztán fél év alatt gyakoroltak be és dolgoztak fel, az intenzív edzéseken ugyanezt teszik, csak olcsóbban, mert helybe hozzák az oktatókat. Az idén nyáron magyarországi mazsorett- és akrobatikaedzőket alkalmaztak, valamint a már említett Molnár Andrea tanította társastáncra és balettelemekre a fiatalokat. A nyári edzéseken összesen 60 fiatal vett részt.