2024. április 20., szombat

Vučić az előrehozott választásokat emlegeti

Az ellenzéki pártok képviselői jó ötletnek tartják, hogy az SZHP első embere tárgyalásra hívja őket

Čedomir Jovanović, a Liberális Demokrata Párt elnöke kedden Aleksandar Vučić kormányfőhelyettessel, a Szerb Haladó Párt elnökével tárgyalt, majd ezt követően kijelentette: a beszélgetés során talán az volt a legfontosabb megállapítás, hogy a csatlakozási tárgyalások megnyitása után ki kell írni az előrehozott parlamenti választásokat Szerbiában. A politikai erők együttműködéséhez nem televíziós párbajra, hanem párbeszédre van szükség, fűzte hozzá Jovanović, aki hiszi, hogy vagy már idén év végén, vagy 2014 elején kiírják a rendkívüli választásokat. Talán az lenne a legelőnyösebb, ha a köztársasági választásokra a belgrádi helyhatósági választásokkal egy időben kerülne sor, hiszen a politikai pártok így azzal a komolysággal, őszinteséggel és becsülettel fordulhatnának a polgárokhoz, ami eddig csak az LDP-re volt jellemző, véli a párt első embere.

A csatlakozási tárgyalások megnyitása után kiírhatják az előrehozott parlamenti választásokat Szerbiában (Fotó: Ótos András)

A csatlakozási tárgyalások megnyitása után kiírhatják az előrehozott parlamenti választásokat Szerbiában (Fotó: Ótos András)

– A találkozón szót ejtettünk a brüsszeli megállapodásról is. Ennek alkalmazásához az LDP ragaszkodik. Elvárjuk, hogy a november 3-ra kiírt helyhatósági választásokat a szerb fél ne az egymással történő leszámolásra használja fel. A gazdasági problémákat szintén kielemeztük. A kormányfőhelyettes egyetértett az LDP ehhez kapcsolódó álláspontjával, hogy Szerbia rengeteget késik a szükséges reformok végrehajtásával. Örülök, hogy sor került a találkozóra, hiszen ez bizonyítja, hogy Szerbia minden egyes politikai tényezője ugyanabban a csónakban evez. A pártoknak kommunikálniuk kell egymással és nem televíziós párbajokon vádaskodniuk – nyilatkozta Jovanović.

A legnagyobb ellenzéki párt, a Demokrata Párt elnöke, Dragan Đilas kifejtette: egyelőre nem érti, hogy milyen minősítésben hívja beszélgetésre Vučić a politikai pártok képviselőit. Ha viszont őt is meghívja a kormányfőhelyettes, vagy a szerb miniszterelnök, akkor mindenképpen eleget tesz a felkérésnek. Eddig nem kapott semmiféle meghívást, mondta Đilas, aki egyébként kételkedik benne, hogy őt is beszélgetni hívja majd Vučić.

Akkor, amikor a DP aktivistáit összeverik az SZHP irodáiban, amikor az erre vonatkozó bizonyítékok ellenére több mint hét nap után sem járt eredménnyel a rendőrségi nyomozás, igencsak furcsa lenne, ha megérkezne ez a meghívás, fogalmazott a demokraták elnöke, majd megjegyezte: ha a kormányfőhelyettes úgy véli, hogy tárgyalnia kell az ellenzéki pártok vezetőivel, akkor szívesen eleget tesz a felkérésnek, ha viszont valamelyik párt illetékese egyeztetne a DP-vel, akkor először elemeznie kell, hogy miért is látják ezt szükségesnek.

A DP Főbizottsága egyébként vasárnapi ülésén fogadta el az együttműködési platformot, amelyet a többi ellenzéki pártnak kínálnak fel. A demokraták elsőként az LDP képviselőivel terveznek egyeztetni erről a dokumentumról, hiszen a párttal már korábban is beszélgettek az együttműködés lehetőségeiről, magyarázta Đilas.

– A platformmal nem elsősorban pártokat kérünk fel az együttműködésre, hanem ugyanazokat az elveket képviselő embereket, civil szervezeteket. Ezeknek kellene egyesíteniük erőiket, hogy közösen küzdjenek a társadalom normalizálódásáért és az ország előrehaladásáért. Ezt nem pártok formális egyesülésével kell elérni, hanem a sajtószabadságért, az emberi jogok érvényesüléséért és a független igazságszolgáltatásért folytatott küzdelemmel – foglalta össze Đilas.

Az újságírói kérdésre válaszolva, hogy a Főbizottság ülésén Boris Tadić tiszteletbeli pártelnök valóban ötlettelenséggel és káderhiánnyal vádolta-e meg, a DP elnöke megjegyezte: Tadićnak a Főbizottság tagjaként joga van kifejteni véleményét.

A kormánykoalíciós Szerbiai Egyesült Nyugdíjasok Pártja szintén támogatandónak tartja Vučić kezdeményezését, hogy tárgyalóasztalhoz ül az ellenzékiek képviselőivel. A legfontosabb állami kérdések tekintetében minél magasabb szintű egyetértésre van szükség a politikai pártok között, olvasható a párt közleményében.

Az ellenzéki Szerbia Egyesült Régióinak képviselői már várják Vučić meghívását. Szerbiára fájdalmas megszorító intézkedések és reformok várnak, ilyenkor teljesen természetes, hogy a hatalom az ellenzéket is meghallgatja, fejtette ki Suzana Grubješić, a SZER köztársasági parlamenti frakcióvezetőjének helyettese. Vučić Szerbia legnagyobb pártjának az elnöke, őt terheli a legnagyobb felelősség az országban, ezért teljesen mindegy, hogy milyen minősítésben tárgyal az ellenzékiekkel, véli Grubješić.

Dragan Đilast szeptember 23-án váltották le polgármesteri tisztségéről Belgrádban. A polgármester mandátuma és az általa irányított belgrádi városi önkormányzat megbízatása október 24-én, vagyis holnap ér véget. A helyi önkormányzatokról szóló törvény értelmében ekkor kellene feloszlatni a belgrádi képviselő-testületet, s a köztársasági kormánynak ideiglenes igazgatás alá kellene helyeznie a várost. A vkt feloszlatásáról szintén a kormány hoz döntést. A vonatkozó jogszabály értelmében a Szerbiai Képviselőház elnökének a vkt feloszlatását követő két hónapon belül kell kiírnia a helyhatósági választásokat, amelyeket a kiírást követő 45–60 napon belül kell megtartani. Az új városi önkormányzat felállásáig egy öttagú testület vezeti a várost, amelynek tagjait ugyancsak a kormány jelöli ki, figyelembe véve a feloszlatott képviselő-testület összetételét, tagjainak politikai hovatartozását.

Ami az előrehozott választásokat illeti, a hatalmi Szerbiai Szocialista Párt úgy véli, hogy ezek nem szolgálják az ország és a polgárok érdekeit, közölte Đorđe Milićević, az SZSZP köztársasági parlamenti képviselője. Pillanatnyilag senki nem foglalkozik a rendkívüli választások kiírásával, ugyanakkor ha esetleg megváltozik a közhangulat, vagy a polgárok többsége a választások megtartását követelné, akkor a szocialisták biztos nem fognak menekülni ez elől a lehetőség elől, emelte ki Milićević. A szocialisták képviselője nem kételkedik benne, hogy az előrehozott választásokon a kormánykoalíció két legerősebb tábora, tehát az SZHP és az SZSZP köré tömörülő koalíció győzedelmeskedne. Milićević támogatja Vučić kezdeményezését és a kormányfőhelyettes találkozóit az ellenzéki pártok képviselőivel. Ez összhangban áll Ivica Dačić miniszterelnök álláspontjával, hiszen az SZSZP elnöke már hosszabb ideje szorgalmazza a széleskörű társadalmi konszenzus kialakítását, mondta Milićević.

Oliver Antić, Tomislav Nikolić köztársasági elnök tanácsadója nem tartja elképzelhetetlennek, hogy 2014 februárjában, vagy márciusában megtartják a parlamenti választásokat. Mindez a politikai viszonyoktól függ, fűzte hozzá. Az általános választások megtartásának lehetősége eddig nem került szóba, hiszen ezek tekintetében fontos eltalálni a legmegfelelőbb pillanatot, hogy ne veszélyeztessék az ország működését.