2024. március 28., csütörtök

A GDP másfél százalékát adja majd az Air Serbia jövőre

Az Air Serbia jövőre a szerb gazdaságnak 710 millió dollárt fog hozni, amely a hazai össztermék (GDP) 1,5 százaléka – áll az Oxford Economics idevágó tanulmányában.

A gazdasági becslésekkel foglalkozó cég elemzése szerint az új légitársaság 2014-ben közvetlenül 190 millió dolláros hasznot fog hozni a hazai gazdaságnak, valamint a különböző közvetett gazdasági lehetőségek ezt a profitot tovább fogják duzzasztani az általuk közölt 710 millióra.

Szakemberek szerint az új légitársaság azonnali hasznot hajt majd az országnak, elsősorban új munkahelyekkel, új szállítási lehetőségekkel és a vásárlóerő megerősödésével.

Egyébként a légitársaság csak Szerbiában 4700 embert foglalkoztat majd.

A következő évre az említett légitársaság légi forgalmának megkétszerezését tervezik. A gazdasági szakértők szerint a jó alapokra fektetett és szervezett forgalom tovább serkentheti a nyereségességet, valamint közvetve hozzájárulhat egyéb gazdasági folyamatok sikeresebb és jövedelmezőbb műveléséhez, mivel szerintük a kitűnő légi összeköttetés kulcsfontosságú az ország gazdasági fejlődésében.

A közvetett gazdasági nyereségek (faktorok, amelyek növelnék a hasznot) közé tartozik például az országban éjszakázó átutazók ellátása és kiszolgálása is. Ez egy évben 250 millió dollárt jelent a hazai GDP-nek, továbbá ezáltal 8500 munkahely nyílik meg a 2014. évben.

Dane Kondić, a légitársaság vezérigazgatója is hasonlóképp vélekedett a cégben rejlő lehetőségekről, mint az Oxford Economics által közzétett tanulmány. Kondić szerint egy erős légitársaság nagy hatást gyakorol egy nemzet gazdaságára. Ő is kitért arra, hogy egy ilyen kaliberű cég által hozott haszon nemcsak egy bizonyos térre koncentrálódik, hanem több gazdasági szektorban egyaránt termel profitot.

Az Air Serbia első gépe, egy A319-es Airbus szombaton két MiG–29-es katonai gép kíséretében megérkezett a belgrádi Nikola Tesla repülőtérre. A gép Düsseldorfból jött, ahol festésen volt. Az Air Serbia hivatalosan október 26-án kezdi meg működését, ekkor indul az első járat Belgrádból Abu-Dzabiba. A szerb kormány augusztus elsején írta alá a stratégiai partnerségről szóló szerződést az Etihad társasággal, s ezzel az Egyesült Arab Emírségekben bejegyzett társaság megszerezte a szerb légitársaság tulajdonjogának 49 százalékát, ennek alapján változtatta a Jat Airways Air Serbiára a nevét. A szerbiai légitársaságnak 10 új Airbus repülőgép képezi a légiflottáját.