2024. március 28., csütörtök

Innen indult és ide tért vissza

Orosz Attila bácskai református esperest ünnepélyesen is bácsfeketehegyi lelkipásztorrá iktatták

A bácsfeketehegyi református gyülekezet Bibliájának, az egyházi pecsétnek és a templom kulcsainak átadásával tegnap délelőtt ünnepi istentisztelet keretében beiktatták bácsfeketehegyi lelkipásztori hivatalába Orosz Attila bácskai esperest.

A zsúfolásig megtelt templomban megtartott ünnepi istentiszteleten, amelyen jelen volt Csáti Szabó Lajos, horvátországi református püspök, Csete Szemesi István volt református püspök és bácsfeketehegyi lelkipásztor, továbbá a kunhegyesi, kiskunmajsai és környékbeli gyülekezetek képviselői, a katolikus és evangélikus testvéregyházak képviselői, a Szent György Lovagrend tagjai, a belgrádi magyar nagykövetség és a szabadkai főkonzulátus képviselői, valamint a község, Szabadka, az MNT, Kunhegyes, a VMMSZ képviselői, Nagy Kálmán kunhegyesi lelkipásztor hirdetett igét. Beszédében a lelkipásztori szolgálatot, Ezékiel próféta szavaival élve, a templom bejáratánál fakadó forráshoz hasonlította, amely életet ad a körülötte levő növényeknek, állatoknak. Mint mondta, Attila ebben a gyülekezetben nevelkedett és most ide tért vissza. A beiktatási szertartás előtt Csete Szemesi István volt püspök elmondta, hogy utódjának Elizeushoz hasonlóan kétszer annyi értéket kíván, mint amennyit ő kapott. Beiktatási beszédében Orosz Attila esperes Pál apostol, Timóteushoz írt második leveléből idézve azt mondta, az intelem, hogy „hirdesd az igét alkalmas és alkalmatlan időben…”meghatározta eddigi munkásságát is. Mint hangsúlyozta egy kis szorongással tölti el, hogy nagynevű elődök (Ágoston Sándor, Hodosy Imre és Csete Szemesi István püspökök) örökébe lép, és ezért sem lesz könnyű a szolgálat.

Az újonnan beiktatott lelkipásztort az istentisztelet végén köszöntötték a lelkésztársak, a környező gyülekezetek képviselői, a testvéregyházak képviselői, valamint a világi vezetők is.