2024. április 24., szerda

A bajmoki márkanév

Látogatás a Radnički női kézilabdaklubban, ahol újra szuperligás álmokat dédelgetnek

Két kistelepülés van Vajdaságban, amely már évtizedek óta nagy megbecsülést élvez, ami a női kézilabdát illeti. Pedig az egyik helység alig tízezer lakost számlál, a másikban pedig talán soha nem is volt annyi. Gondolom, kitalálták: Adáról és Bajmokról van szó, amelyek fénykorukban szuperligás csapatoknak szurkolhattak, a két csapat jelenleg viszont az I. ligában küzd a bajnoki címért. A két csapatnak az még a közös jellemzője, hogy hölgyedzőjük van, méghozzá Adán Vámos Boglárka, Bajmokon Hegyi Erika.

A két közeg azonban nem egyforma. Adára talán mindig az volt a jellemző, hogy hagyták elmenni a legjobbakat, Bajmokon viszont manapság is foggal-körömmel harcolnak azért, hogy a most középiskolás lányok egy csapatban maradjanak, s tovább öregbítsék az 51 éves klub hírnevét.

Mert nem is olyan régen, 2000-ben a bajmoki Radnički még szuperligás volt, s abban az évben érték el talán a legnagyobb sikerüket, hiszen országos kupagyőztesek voltak, közben pedig több tucat válogatottat adtak az országnak, legutóbb például Svetlana Ognjenovićot, akit a Szerbiában megrendezett Európa-bajnokságon a legjobb szerb játékosnak választottak meg.

– Bajmokon a Radnički márkanévnek számít, hiszen a falu tulajdonképpen a női kézilabdáról a legismertebb. Ennek az egyik kulcsa mindenképpen az, hogy kiváló kapcsolatokat ápolunk a szülőkkel, s Bajmokon minden sportolni vágyó lány megfordul a klubban – kezdi a beszélgetést Duško Stipanović elnök, akinek a szavai optimisták, mégis elárulja, hogy a szerbiai privatizáció teljesen tönkretette Bajmokot, mert mintegy 2500 munkahely szűnt meg, tehát a gazdasági helyzet egyáltalán nem rózsás, s ebben a szituációban kell helytállni, megteremteni a klubnak a megfelelő anyagi hátteret arra, hogy a lányoknak valóban ne kelljen elmenniük, ugyanakkor ismét megvalósuljon az álmuk, s jövőre ismét a legjobbak társaságában próbálják ki magukat. Mert Hegyi Erika szerint igenis ez a cél a most zajló idényben:

– Ez a csapat képes kiharcolni a Szuperligát, ám ott már egy kis erősítésre lesz szükségünk, s itt egy jó beállósra és átlövőre gondolok – mondja a tréner, aki egykor maga is kiváló játékos volt, most pedig egyik játékosnője, Sanela Tumbas révén segítséget kapott, hiszen a friss diplomás Sanela vette át a legkisebbekkel való foglalkozást, sőt rendhagyó módon olyanokkal is foglalkozik, akik ugyan kevésbé tehetségesek, de sportolni szeretnének.

– Nagy szerencse ez, hogy munkát tudtunk neki adni Bajmokon. Sanela rengeteg ajánlatot kapott, de két lábon jár a földön, s felfogta, egzisztencia terén számára ez a legjobb megoldás. Valahol ez a klubpolitika is, hiszen minden játékosnőnkkel aláírtuk a szerződéseket, s így havi juttatásban részesülnek a játékosok. Itt nem kell óriási összegekre gondolni, amolyan ösztöndíj ez, de mindenki elégedett. További szerencsénk az, hogy Szabadka közel van, így ha a lányok egyetemre akarnak iratkozni, azért még nem kell elhagyni a klubot – mondta az elnök, Erika pedig folytatta: – Ezek az ösztöndíjak legfeljebb 15–20 ezer dinárosak, de tisztában kell lenni azzal, hogy a Szuperligában ez mindjárt a duplájára emelkedik, mint ahogy minden más költség is. A most zajló idényt kb. 3,5 millió dinárra saccoljuk, jövőre, magasabb rangfokozatban ennek a duplája kell.

Három és fél millió dinár. Nem kevés pénz ez, hiszen például a Tisza mentén, Zentán, Magyarkanizsán ennyit kap 10-15 klub. Honnan sikerül mindezt előteremteni?

– Főleg a szabadkai önkormányzat biztosítja a rávalót, a többit Bajmokon kalapoljuk össze.

Bravó! – gondolom magamban, s lassan indulunk át a sportcsarnokba, ahol kupameccs kezdődik a zombori Ravangraddal, azzal a csapattal, amelyet látogatásom előtt pár nappal rongyra vertek a bajmokiak (39:21).

– Ez a meccs egy kicsit más lesz, mint a hétvégi, hiszen Erika pihenőt adott néhány kulcsjátékosnak – mondja az elnök, de aztán nem lett más, hiszen az eredmény gyorsan a bajmokiak javára billent, s amikor már tíz volt a különbség, akkor világos volt, hogy a Radnički lesz a továbbjutó. Közben nézem a sportcsarnokot, Stipanović úr pedig elárulja, pont a kézilabdázók sikereinek köszönhetően felújítják a 35 éves létesítményt, amely ideális volt a versenyzésre, de mára már elavult, s például fűtés sincs benne, így a lányok igazán télen edződnek meg, hiszen edzés az mindennap van.

S akkor néhány szót Erikától a csapatról, a támogatókról, a pénzről:

– Jelenleg 16 lány van a nagycsapatban – Sanela Tumbas, Marija Džavić, Olja Matijević, Željka Radnović, Zsigmond Adrianna, Nataša Rothpflug, Bojana Bokić, Ivana Petrić, Ines Tomašković, Sanja Vujić, Dajana Komenda, Milica Radulović, Katarina Bošnjak, Jelena Marčo, Jelena Radulović, Tóth Gizella –, az utánpótlásgárdákban pedig összesen 32. Idén is újraindítjuk a kézilabdaiskolát. Általában 60-70 gyerek jelentkezik, de természetszerűleg ez gyorsan a felére forgácsolódik. A mostani csapatunk java része 1995-ben és később született lányokból tevődik össze, de nagyon tehetséges nemzedékről van szó, meg hát a színvonal is esett, már ami a szerbiai női kézilabdát illeti, így valóban a Szuperligában látom őket. Ami a támogatókat illeti, nos, lennének, de valahogy mindegyik a jó eredményt, a feljebbjutást várja. Mint láthatod, az edzési lehetőségek nem túl rózsásak, de például kiváló viszonyt ápolunk a magyarországi, Baja környéki csapatokkal, így télen elmehetünk hozzájuk edzőtáborozni, nyáron meg ők jönnek hozzánk.

Hát, nagyjából ezt hallottuk Bajmokon. Illetve hallottunk még valamit, de az nem nagyon tetszett. Akkor ugyanis, amikor azt kérdeztük, a helyi közösség mennyit segít, az elnök és az edző nagyot sóhajtott. „A helyi közösség nem vesz tudomást arról, hogy Bajmokon létezik kézilabda…”

Hát ez az, ami nem tetszett. Nem normális, hogy akkor is lehet politikát keverni a sportba, amikor egy 7000 lelket számláló településen tulajdonképpen ez az egyetlen épkézláb sportegyesület. Reméljük, jövőre a tervek szerinti Szuperligában ez is megoldódik Bajmokon.