2024. április 18., csütörtök

Walesa: Világi tízparancsolatra van szükség

Közös értékeken alapuló „világi tízparancsolat” elfogadását javasolta Lech Walesa volt lengyel államfő hétfőn Varsóban a Nobel-békedíjasok csúcstalálkozóján elhangzott beszédében. Walesa egyebek között arról beszélt, hogy a globalizmus korszakában új utakat kell keresni az új világ felépítéséhez. „Országainknak különböző vallásaik és gazdasági rendszereik voltak, de most, hogy elért bennünket a globalizáció (...), közös alapot kell találnunk” – mondta a volt lengyel elnök. Ezzel kapcsolatban síkraszállt egy „laikus tízparancsolat” elfogadásáért, amelyre a világ jövőjét lehetne építeni.

Lech Walesa: Új utakat kell keresni az új világ felépítéséhez (Fotó. Beta/AP)

Lech Walesa: Új utakat kell keresni az új világ felépítéséhez (Fotó. Beta/AP)

„Egyetértésre kell jutnunk azokat az értékeket illetően, amelyek minden vallásban közösek, és el kell fogadnunk őket, mint amelyekre a jövendő világot felépíthetjük. Ha ezt megvalósítjuk, nemzedékünkről azt fogják majd írni, hogy nemcsak szépen eltávolították az akadályokat, hanem elkezdték egy új világ építését is” – mondta Walesa.

A volt lengyel elnök szerint ma a jövendő új világról kétfajta nézet létezik: az egyik a szabadságon, a szabad piacon és a törvényen alapul, a másik pedig az önzésen, a fortélyon és a pénz hatalmán. Nagy kérdés – hangsúlyozta –, hogy milyen lesz a jövő globális gazdasági rendszere. Walesa figyelmeztetett, hogy az nem lehet sem a kommunizmus, sem a kapitalizmus a jelenlegi formájában.

Úgy vélekedett, hogy Európa és a világ mai problémái nem megoldhatatlanok. Ezzel összefüggésben emlékeztetett Lengyelország küzdelmére a kommunizmus ellen, amelyet annak idején sokan szintén reménytelennek tartottak, mégis győzelemmel végződött.

A Nobel-békedíjasok nemzetközi tanácskozását az idén rendezik meg tizenharmadik alkalommal, de az évenkénti eseményt első ízben tartják egy kelet-közép-európai országban. Az első nyolc évben Róma adott helyet a fórumnak, 2008 óta pedig Berlinben, Párizsban, Hirosimában és Chicagóban is megrendezték már. A 70. születésnapját szeptemberben betöltött Walesa, a Szolidaritás független szakszervezet alapítója éppen 30 évvel ezelőtt kapta meg a Nobel-békedíjat, amelynek átvételére azonban az akkori viszonyok miatt nem ő, hanem felesége utazott el Oslóba.

A háromnapos találkozóra több mint hatezren érkeztek a világ minden tájáról. A résztvevők a Nobel-békedíjasokkal közösen vitatják meg a mai világ legfontosabb problémáit, a fegyveres konfliktusokat, a gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésének módjait és a migrációt. Jelen van többek között Sirin Ebadi iráni ügyvédnő, Mairead Corrigan Maguire északír békeaktivista, Frederik Willem de Klerk volt dél-afrikai elnök és Peter Launsky-Tieffenthal, az ENSZ-főtitkár helyettese, továbbá Muhammad Junusz bangladesi közgazdász, a mikrohitelezés kidolgozója. Jelezte részvételét a dalai láma, Tibet szellemi-vallási vezetője, az utolsó pillanatban lemondta viszont részvételét Mihail Gorbacsov, a szintén Nobel-békedíjas utolsó szovjet elnök, aki 2000-ben az első világtalálkozót kezdeményezte.

A konferencia zárónapján, szerdán veszi át a Peace Summit Award elnevezésű békedíjat Sharon Stone hollywoodi színésznő. A filmcsillag, aki már megérkezett Varsóba, a HIV-fertőzés és az AIDS terjedése elleni harcban végzett munkájáért részesül a kitüntetésben.