2024. április 20., szombat

A harakiri az egyetlen becsületes megoldás!

Háromból kettő meg is tette: a horvát és a magyar szövetségi kapitány! Lehet, hogy kényszerítették őket egy kicsit erre a „dicsőséges kivonulásra”, de az is lehet, hogy nem. A mai világban minden lehetséges. Én az „én időmben” biztos harakirit követtem volna el, ha egy nyolcast kap a válogatottam! Bárkitől! Mindegy, hogy kitől. Nagyobbnak mondható „zakót” 104 meccs során háromszor kapott az ausztrál válogatott a vezetésemmel, mégpedig 0:3-mat Csehszlovákia, Brazília és a Szovjetunió ellen. Volt egy 1:4 is a belgrádi piros-fehérek ellen, de azon a túrán mi 4:1-re és 4:0-ra is megvertük őket, tehát nemcsak hogy egyenlítettünk, hanem le is nyelték a békát, mert a negyedik meccsen ők csak 2:0-ra győztek, és minden pénz a miénk lett. De ezeknél sokkal többet ér az argentinok elleni 4:1 1988-ban, amikor ők voltak a világbajnokok!

Nem tudom elképzelni, hogy ott ülök a kispadon, és nézem, hogy megszégyenítenek engem és a csapatomat is! S nem teszek semmit. Nem cserélek le valakit már a második gólnál, s az, aki bemegy, pillanatok alatt nem szervezi át a védelmet. Mondjuk Van Persie-re rááll az egyik középhátvéd, s zsebre teszi, hisz nincs semmi más feladata, mint hogy meggátolja. A cserejátékos tehát söprögessen, s a félidőben majd megbeszéljük, miként játszunk tovább! Négy fejes gól egy meccsen… Apám! S erre még két öngól, ugyancsak fejjel… Nem marad más hátra, mint hogy az ember leharapja a saját fejét, ott helyben!

Egervári Sándor le is mondott. Nyitva áll tehát a kapu valaki más előtt, de van-e olyan magyar edző, aki ebből a gárdából olyan csapatot tud összekovácsolni, amely legalább eljut az Eb-re?! Hát, ez majd elválik. Egyébként a horvát szakvezető is bedobta a törülközőt, habár a csapatnak még van esélye a pótselejtezőkben.

Mihajlovićról már jobb, ha az ember nem is beszél, mert semmi újat nem mondhat. Szinte semmit sem ér az, hogy otthonában megverték azt a macedón csapatot, amely Belgrádban megfosztotta a szerb válogatottat még a reménytől is, hogy ha nem nyeri meg az első helyet, legalább lett volna esélye a pótselejtezőre. Az egészben az a pláne, hogy sem ő, sem a szövetség nem tartja magát felelősnek a sikertelenségért! Szövetségi kapitányunkról már nem egyszer elmondtam véleményemet. Sajnos egy semmit nem jelentő győzelem nem tud arra kényszeríteni, hogy valami olyant mondjak, mint mások: jó, jó, de ki legyen helyette?! Bárki, aki nem fafejű, és nem fog olyasmibe belekötni, hogy énekled-e a himnuszt, vagy sem! Aki a legjobbakat – akik európai nagy csapatokban játszanak – maga köré képes gyűjteni, és az ország és a csapat érdekeit képviselve a legjobbat kipréselni belőlük.

Nézzük, mit hagyott maga mögött Siniša Mihajlović:

Jugoszláviában is csak az ötödikek vagyunk!!!

A számok és a táblázatok mindig a gyengéim voltak. Erre tanítottak bennünket az egyetemen. Az érzelmek nagyon fontosak, de bármennyire is jól és szépen játszol, ha üres a táblázaton az utolsó sor, akkor csak azt várhatod, hogy a legjobb akaratú vezetőség is megkér, távozzál!

Adios amigo, thank you, hvala, köszönjük, danke, szpasziva – ebből talán egyet megért a bunkó edző, és távozik.

Nézzük csak meg, mit mondanak a számok, ha csak Jugoszlávia egykori köztársaságait teszem egymás mellé annak alapján, amit ezeken a selejtezőkön produkáltak.

1. Bosznia

10

8

1

1

30:6

25

I.

2. Horvátország

10

5

2

3

12:9

17

II.

3. Szlovénia

10

5

0

5

14:11

15

III.

4. Montenegró

10

4

3

3

18:17

15

III.

5. Szerbia

10

4

2

4

18:11

14

III.

6. Macedónia

10

2

1

7

7:16

7

VI.

Összesen

60

28

9

23

99:70

93

 

A normális táblázat végén római számokkal a válogatott csoportbeli helyezése látható.

Az 51,7%-os siker, vagy talán jobban mondva sikertelenség mutatja, hogy hol is vagyunk.

Meglehetősen érdekes a csoportok harmadik helyezettjeinek táblázata is. Hogy miért éppen ezeket erőltetem, mindjárt kitűnik. Van egy „érmesünk”!

1. Ausztria

10

5

2

3

20:10

17

2. Magyarország

10

5

2

3

21:20

17

3. Csehország

10

4

3

3

13:9

15

4. Szlovénia

10

5

0

5

14:11

15

5. Montenegró

10

4

3

3

18:17

15

6. Szerbia

10

4

2

4

18:11

14

7. Izrael

10

3

5

2

19:16

14

8. Szlovákia

10

3

4

2

11:10

13

9. Finnország

8

2

3

3

5:9

9

(Megjegyzés: A finnek egy kisebb csoportban voltak.)

Igen, a magyar válogatott ebben a bronzérmes csoportban „ezüstérmes”. Sajnos

világos, hogy a legrosszabb védelme van, de igaz az is, hogy a legtöbb gólt lőtték!

S hogy vannak rosszabb védelmek is, azt talán nem is kell hangoztatnom, mert mindenki, aki kíséri a vb selejtezőit, tudja, hogy vannak San Marinók és Andorrák is, melyek szinte képtelenek voltak gólt lőni! Szerintem sokkal jobb lenne, ha ezek és a hasonlók egy „II. ligában” játszanának egymással. Az említett két válogatottból San Marino 1 gólt lőtt 54 ellenében, Andorra 30-at kapott, s egyet sem tudott lőni. Persze pont nélkül fejezték be a selejtezőket. A Feröer szigetek 1 pontot szerzett 4:29 gólaránnyal, azokat követi Liechtenstein 2 ponttal (4:25), Málta 3 (5:28), Fehéroroszország 4 (7:16), Ciprus 5 (4:15), Luxemburg 6 (7:26) és Wales 9 ponttal (8:20).

***

Mindezt leírva nem hallgathatom el a topolyai futball 100 éves fennállásának a megünneplését. Azon kívül, hogy ragyogóan meg volt szervezve az ünnep, s az emlékkönyv biztosan a legjobb ilyen kiadvány ebben a kis országban, a kis TSC (mert ez a neve most a klubnak) büszke lehet csapatára, mert a sokszoros országos bajnok Partizan ellen férfiasan állta a sarat! Az 1:4-es eredmény hízelgő a fővárosiakra nézve, hisz volt egy jó negyedóra, amikor 15-16 éves srácok fociztak a fekete-fehérek ellen! Kalapot emelek Zsemberi János elnök előtt, aki nélkül a TSC éppen úgy küszködne a fennmaradásért, mint más vajdasági klubok, de nemcsak tartományiak, hanem az ország klubjainak nagy része is.

Találjatok már egyszer férjet Ivanovićnak!!!

Edzhet Ana Ivanović így is, úgy is, ezzel az edzővel, vagy amazzal, ilyen és olyan rendszerrel, meg étrenddel, soha nem fog többé Grand Slam-tornát nyerni! A női sportolóknak egy óriási hendikepjük van: nem vihetik magukkal a „barátjukat”! Nem tehetik meg azt, amit Federer tett ezelőtt tíz évvel, és Đoković hat-hét évvel. Velük volt a kedvesük, mindenhol, mindennap. Federer el is vette, és ikreik vannak, Đoković mostanában kérte meg Jelenát.

Más a helyzet a hölgyekkel. Van valakijük, de az ha teniszező, akkor szinte szökőévben találkoznak, s természetesen a végén megszakad a viszony. Majdnem természetes tehát, hogy meglehetősen sok meleg viszony alakult ki a teniszezőnők között (talán még több a labdarúgónők és a kosarazónők közt).

De térjünk vissza a teniszezőkhöz. Mindenki tudja Sarapova fiúinak a nevét és azt is, hogy mi minden történt velük. Volt Ivanovićnak is egy-két „esete”. Nem fogok mélybe kapálni, mert nincs értelme. De ha emlékszenek a viszonyára azzal a „spanyollal” – ha én vagyok az apja, minden követ megmozgatok, hogy véletlenül se találkozzon azzal a pofával! Tudni kellett volna neki, hogy milyen jellem. Persze legtöbbször az apa túlzásba viszi drága kis lányának a „mindentől” való megóvását.

Nagyon nehéz lehet olyan szépnek lenni, mint amilyen Ana, és majdnem állandóan egyedül átvészelni a 24 órát!

Nos, az egyedüli normális megoldás az, hogy férjet kell találni Ivanovićnak! Mama, tata, edzők, rokonok, fel kell gyűrni az ing ujját, mert nem könnyű kellő fickót találni egy szép és gazdag nőnek!