2024. április 19., péntek

A devizahitelesek helyzete miatt tüntettek Budapesten

A devizahitelesek tarthatatlan helyzetére akarja felhívni a figyelmet az az autós demonstráció, amelynek résztvevői a Városligetből a Keleti pályaudvar felé indultak tegnap délelőtt; a mintegy 35 autóból álló konvojt hat motoros rendőr és hat rendőrautó biztosította.

Az autós demonstráció résztvevői a Dózsa György úton (Fotó: MTI)

Az autós demonstráció résztvevői a Dózsa György úton (Fotó: MTI)

A demonstráció szervezője, Balogh Béla, a Koppány Csoport elnöke a menet indulása előtt azt mondta: Orbán Viktor miniszterelnök szerint a civileknek kell összefogniuk a probléma megoldására, csak ők tudnak nyomást gyakorolni. Balogh remélte, hogy a tegnap megjelentek elegen lesznek a nyomásgyakorláshoz.

Balogh Béla szerint akár autóra, akár lakásra, akár szabad felhasználással vett fel valaki devizahitelt, mindenkit becsaptak. Az „Együtt a jövőnkért devizamenet” tagjai ezért minden hiteles mellett ki akarnak állni.

A demonstráció résztvevői követelték a hitelfizetéssel elmaradt emberek kilakoltatásának azonnali felfüggesztését, illetve hangoztatták, hogy „ki kell vívjuk az anyagi függetlenségünket”. Az autós tüntetők az ország több városából érkeztek, volt köztük budapesti, pápai és debreceni is.

A konvoj az Üllői út és a Páva utca közötti szakaszon parkolt le, elfoglalva az úttest egyik sávját, kisebb fennakadást okozva a közlekedésben. Itt várták be a másik autóskonvojt, majd a délután folyamán folytatódott az autós vonulás.