2024. április 16., kedd

A Duna tv élőben közvetíti a székelyek menetelését

A magyar közmédia részletesen beszámol a Székelyföld területi autonómiájáért hirdetett demonstrációról

A magyarországi közmédia többször, több műsorban is foglalkozik a Székelyföld területi autonómiájának megvalósításáért indított demonstrációval, a jövő vasárnapra meghirdetett Székelyek Nagy Menetelését pedig a Dunán és a Kossuth Rádióban is élőben közvetítik – tájékoztatott az MTVA sajtóirodája pénteken.

Mint közleményükben kiemelték: „Székelyföld az utóbbi évtized legnagyobb demonstrációjára készül”. A Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésére október 27-én két háromszéki falu, Bereck és Kökös közötti 55 kilométeres útszakaszon százezres összefüggő menetoszlop hívja fel a figyelmet az egységes, önálló, autonóm Székelyföld-igényre. A közmédia a történelmi nap pontos krónikása.

A menetelést az MTVA az eseményt megnyitó egyik ökumenikus istentisztelettel együtt élőben közvetíti. A szertartások mellett a nézők figyelemmel kísérhetik a menetben résztvevő tizenkét település felvonulását, amelyekhez más régiókból érkezők is csatlakoznak. A műsorban megszólalnak az erdélyi magyarság politikai vezetői, ismert közéleti szereplői is.

A műsorfolyam 9 óra 45 perckor kezdődik. A szerkesztők röviden bemutatják a résztvevő településeket, a kezdeményezés célját, ismertetik a nap programját. A nézők a tizenkét helyen tartott ökumenikus istentisztelet közül a kézdivásárhelyibe kapcsolódhatnak be, az egyórás programrészben a további helyszíneket osztott képernyőn láthatják a nézők.

Délelőtt 11 órakor megszólalnak a résztvevő települések harangjai, ekkor indulnak el a menetoszlopok. A székelyek minden faluból két irányba, a szomszéd települések felé veszik útjukat. A közvetítésben Izsák Balázs elnök olvassa fel a Székely Nemzeti Tanács kiáltványát, ezután a Székely Himnusz csendül fel. A Kossuth Rádióban az olaszországi, írországi, szlovákiai, izraeli és romániai tudósítóktól hallhatunk arról, hogyan gondoskodnak a különböző államok a külföldön élő nemzet-tagjaikról.

A jövő vasárnapi eseményekről a Duna és a Kossuth Rádió 9.45-től délután fél 2-ig folyamatosan közvetít. Ezen felül a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsora egész héten folyamatosan foglalkozik az eseménnyel, a menet napján különkiadással jelentkezik. A Duna Kárpát Expressz és Térkép című műsora pedig előzetes tudósításokkal és összefoglalókkal is készül.