2024. április 19., péntek

Elkergették Tunézia vezetőit a meggyilkolt rendőrök temetéséről

Elkergették a tunéziai elnököt és miniszterelnököt egy rendőröket tömörítő szakszervezet képviselői pénteken egy temetési ceremóniáról, amelyet két, előző este meggyilkolt rendőr tiszteletére rendeztek a főváros, Tunisz egyik külvárosában. Ez volt az első alkalom, hogy a rendőrség és a tunéziai Nemzeti Gárda tagjai az állam magas rangú képviselői ellen fordultak.

A civil és rendőri egyenruhát viselő tiltakozók és a szakszervezet képviselői a 2011-es tunéziai forradalom jelszavait skandálták, gyávának nevezve a tunéziai illetékeseket, majd arra kényszerítették a megjelent tunéziai politikusok többségét, hogy hagyják el a Tunisz egyik külvárosában található Auina laktanyát.

Monszef Marzúki államfő, Ali Larajed kormányfő, valamint Musztafa Ben Dzsaafar, a tunéziai nemzetgyűlés elnöke megjegyzés nélkül hagyta el a helyszínt, ahol mintegy egy órán keresztül álltak a feldühödött tömeg szónoklatainak kereszttüzében.

Egyedül Lotfi Ben Dzseddu belügyminiszter lehetett jelen a két rendőr temetésén, akiket csütörtökön gyilkolt meg egy fegyveres csoport Bédzsa város környékén, Tunisztól 70 kilométerre nyugatra. Rövid beszédében a tunéziai politikus biztosította az egybegyűlteket arról, hogy mindannyian a terrorizmus ellen vannak, és nem fogják feladni az ellene vívott harcot.

A biztonsági erők szakszervezetei az utóbbi hónapokban több tiltakozó megmozdulást szerveztek, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a rendőrségnek nincs elegendő eszköze a fegyveres csoportok elleni küzdelem folytatásához.

Az észak-afrikai országban az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel kapcsolatban álló szélsőségesek fokozták működésüket a 2011-es tunéziai forradalom óta.