2024. március 28., csütörtök

A plafonon vagyunk

Jelentős kockázati tényező a világgazdaság egészének szempontjából, hogy Amerikában meg tudnak-e egyezni az amerikai államadósság törvényben rögzített maximális mértékének, az úgynevezett adósságplafonnak a megemeléséről. A biztató jelek ellenére úgy tűnik, tart még a huzavona. A megállapodás elmaradása valószínűleg azt eredményezné, hogy a világ mára egyetlen szuperhatalma, a gazdaságilag is a legerősebb állam, ha csak könyveléstechnikai értelemben is, de csődbe jutna. Ha ez bekövetkezne, annak a világgazdaság egészére nézve valószínűleg negatív, sokak szerint egyenesen katasztrofális következményei lehetnének. A jegybankok – az ortodox logikát követve – valószínűleg kamatnöveléssel reagálnak, ami megdrágítja a pénzt, elveszi a vállalkozói kedvet. Ennek nyomán lelassul a globális gazdasági növekedés, csökkennek viszont az üzleti bizalmi indexek. A fejletlenek, a feltörekvők és a fejlett ipari államok is igencsak megéreznék ennek hatásait.

Az adósságplafon lényegében az államadósság törvényben meghatározott maximális értéke. Fontos az adósságplafon esetében megjegyezni – legyen az amerikai, vagy más államra vonatkozó –, hogy nem valamiféle „természetes” határérték, hanem a törvényhozásban, legtöbbször a parlamentben, legtöbbször a pénzügyminisztériumok által kidolgozott javaslat alapján meghatározott mesterséges szint. Legtöbbször politikai kompromisszumok eredménye. Nem a gazdasági mozgások, a piaci törvények alakítják, hanem ezektől egészen független tényezőkre vezethető vissza. Nem léteznek releváns közgazdasági vagy matematikai, illetve statisztikai módszerek az úgymond optimális, vagy az esetleg még elfogadható adósságplafon kiszámítására sem. Az adósságplafonnak tehát ilyen megközelítésben nem sok köze van a valósághoz. Azt sem lehet mondani, hogy a GDP-hez, az ipari termelés volumenéhez, a külkereskedelmi mérleg alakulásához, vagy bármihez viszonyítva meg lehetne szabni egy arányt, miszerint azon felül nem lenne szabad eladósodnia egy országnak. Minden nemzetgazdaság ugyanis specifikus, egymással alig hasonlítható össze. Amíg pl. egy stabilan fejlődő, szerkezeti egyensúlyban lévő, jó adottságokkal bíró és jól kormányozott ország esetében az adósságplafon minden gond nélkül elérheti a GDP éves szintjét, vagy annál jóval többet is, addig más nemzetgazdaságok esetében az arányaiban kisebb adósság is nagy gondokat jelent(het).

AZ EMBERI KORLÁT MINDIG MESTERSÉGES

Korlátlan mértékben természetesen egyetlen ország esetében sem ajánlott, illetve nem képzelhető el az eladósodás, hiszen nincs olyan növekedési tempó, nem lehet olyan jó eredményeket megvalósítani, ami ezt elviselné. Valószínűleg több specifikus tényező, a statisztikai adatok, valamint a trendek előrevetítése alapján mégiscsak meg lehet határozni minden nemzetgazdaság esetében egy határértéket, melyen felül nem lenne ajánlatos eladósodni. Csakhogy a törvényhozásban közismerten nem a szakmai érvek szoktak dominálni, hanem mindig politikai alku eredményezi a döntést. Emellett a választási ciklusok is befolyásolhatják a fejleményeket. Ha például egy (bármely tetszőleges) éppen aktuális kormányzat a ciklus végéig a maximális (törvényben megszabott) szintig eladósítja az országot, a következő garnitúrának jóformán semmilyen mozgástere nem marad. Ha viszont egy hatalmi koalíció jól kormányoz, takarékoskodik, serkenti a gazdaságot, és a bevételeket is sikerül növelni, az államadósságot pedig jelentősen csökkenti a megszabott szint alá, majd mégsem kerül hatalomra egy következő ciklusban, azzal teret nyit egy esetleges pazarló garnitúrának, hogy újabb hiteleket vegyen fel, az abból származó pénzt pedig politikai céljainak megvalósítására költse el. Ha tehát meghatározunk egy számot az adósság optimális szintjére, akkor mindig fennáll az ilyen és ehhez hasonló fejlemények kialakulásának esélye.

A TÚLFOGYASZTÁS ÁDÁMMAL ÉS ÉVÁVAL KEZDŐDÖTT

A felvetett témakörben érdemes megemlíteni egy fiatal, de már világhírű közgazdász véleményét. Tomáš Sedláček cseh közgazdászt egy magazin a tavaszon a világ öt legtehetségesebb közgazdásza közé sorolta. A jó és a rossz közgazdaságtana című könyvét a tekintélyes Washington Post kötelező olvasmánynak nevezte a politikusok és a közvélemény számára egyaránt. A művet sok nyelvre, többek között magyarra is lefordították. Sedláček a könyvében bírálja azokat, akik szerint a közgazdaságtan csak matematikáról és pénzügyi modellekről szól. Úgy véli, a gazdaságot alapvetően emberek döntései, erkölcsök és időtlen értékek határozzák meg. Úgy véli, a hitelből finanszírozott, túlzottan növekedésorientált kapitalizmus helyett a jövőben be kellene érnünk az évi egy-két százalékos gazdasági bővüléssel. A matematikai modellek esendőségére szerette volna felhívni a figyelmet, amikor a közgazdaságtanról szándékosan olyan könyvet írt, melyben nem szerepelnek képletek, matematikai számítások és hivatkozások. Sőt, az évszámokon kívül egyetlen szám sincs. Az eredeti cseh kiadványban még az oldalszámozást is megfordították, 420-szal kezdődik és úgy halad a záróig.

Sedláček szerint az első üzleti ciklusról szóló leírást a Bibliában található. A Teremtés könyve 41. fejezetében, a hét bő és a hét szűk esztendő története lényegében egy gazdasági ciklus leírása. Amikor József a fáraó álmát megmagyarázza, akkor hangzik el egyben az emberiség történelmének első makroökonómiai előrejelzése, amely arról szól, hogy a gazdaság hol fejlődik, hol pedig hanyatlik. A fáraó hét bőséges és hét szűk esztendőről szóló álmát az első konjunktúraciklusnak és amúgy a keynesi gazdaságpolitika világos előfutárának tekinti. A túlfogyasztás történetét pedig (találóan) Ádám és Éva bűnbeesésétől eredeztette. „Úgy gondolom, hogy mindig mindent el fogunk fogyasztani, amit csak tudunk. Az a kérdés, hogy mennyit tudunk? A jelenlegi kapitalizmus modellje megengedte a túlfogyasztást. Elősegítette azzal, hogy lehetőséget biztosított rá. Tegyük fel – szigorúan csak képzeletben –, hogy a fiskális politika nincs a kormányzat kezében, és nem vehetnek fel újabb és újabb hiteleket. Ebben az esetben a növekedés korábban is alacsonyabb lett volna, és most is alacsonyabb lenne” – véli, valószínűleg helyesen a közgazdász.

Sedláček könyvének egyik legfontosabb üzenete az lehet, hogy a közgazdaságtan lépjen ki a száraz matematikai modellek bűvköréből, és legyen humánusabb alapja. Számára a közgazdaságtan kulturális jelenség, civilizációnk terméke. Kritikusai viszont a szemére vetik, hogy az említett könyve eredetileg szakdolgozatnak készült, csak az egyetem nem vette meg. Ezért egy Yale-ösztöndíjat elnyerve kibővítette, majd önmagát ügyesen menedzselve beállt híres embernek. Az 1977-ben született Sedláček egyetemi tanár és egy bank stratégája. Vaclav Havel korábbi köztársasági elnök gazdasági tanácsadója, majd 2004 és 2005 között a cseh pénzügyminiszter tanácsadója volt.