2024. április 19., péntek

Megkezdődött!

A bácskossuthfalvai Fácán Vadászegyesület vezetősége úgy határozott, hogy október 6-án megtartja az első vadásznapot. Fácánvadászattal kezdődött, hiszen a nyáron vásárolt 1700 darab hathetes fácáncsibe már szépen kifejlődött, és ez az állomány szép számban megtalálható a vadászterületen.

A nyár folyamán végzett alapos vadmegőrzési intézkedések eredményei most fognak megmutatkozni. A kialakított csenderesekben öt kutat fúrtak, megoldva ezáltal a vadak vízellátását aszályos időszakokban. A vadőrök rendszeresen járták a kutak környékét, és lelkiismeretesen ellenőrizték, van-e mindig elegendő víz az itatókban. A márciusban tartott vadszámlálás eredményei alapján megállapítható, a nyúlállomány – a körülményekhez képest – ígéretes, de a végkövetkeztetésekkel még várni kell. Egyelőre még sok a talpon álló kukorica, az oda behúzódó vadat pedig nem lehet észlelni. A nyár folyamán semmi sem utalt arra, hogy baj lenne a nyúlállománnyal. Ide kívánkozik, hogy a tavalyi nyúlvadászat leállítása jó döntésnek bizonyult.

A vadászok idényen kívül sem ültek ölbe tett kézzel, a kutak és itatók kialakítása mellett komoly fásítást is végeztek, és úgymond megszüntették az orvvadászást. Az alapos munka gyümölcsének learatása ezután következik. Reméljük, közmegelégedésre.