2024. március 29., péntek

Régi-új igazgatók a topolyai közvállalatokban

Tegnap ülésezett a topolyai képviselő testület – A helyi járulék bevezetéséről fognak szavazni Bácskossuthfalván és Gunarason

Tegnap délelőtt tizenharmadszor ült össze a topolyai községi képviselőt-testület jelenlegi összetételben. A képviselők 25 napirendi pontot vitattak meg bő másfél óra alatt. Az ülés elején a Vajdasági Szociáldemokrata Liga képviselői javasolták, hogy tűzzék napirendre a helyi közösségi választások kiírását is, de ezt a javaslatot a testület nem fogadta el. Az ülésen a községi alapítású közvállalatok új igazgatóit is kinevezték.

A képviselők elfogadták viszont a 2013-as évi községi költségvetés újraelosztását és szinte egyhangúlag támogatták, hogy a község csatlakozzon a Szabadkai Regionális Kis- és Középvállalkozások Fejlesztési Központja alapítótagjaihoz. A testület jóváhagyta a topolyai Telekrendezési Közvállalat fő tevékenységének módosítását és a vállalat gazdálkodási programjának módosítását és bővítését. Ehhez hasonló döntés született a Topolyai Piac Közvállalat gazdálkodási tervének módosítása kapcsán is, majd a képviselők elfogadták a helyi járulék bevezetéséről szóló népszavazás kiírását  Bácskossuthfalva és Gunaras helyi közösségekben. Mindkét településen a 2014 és  2023 között kivetendő helyi járulék bevezetéséről fognak szavazni, Bácskossuthfalván november 15-e és november 24-e között, Gunarason pedig december 1-je és december 8-a között. A testület egyben kinevezte a népszavazást lebonyolító bizottságokat is, akárcsak Topolya község mezőgazdasági földterületei védelmének, rendezésének és használatának 2014-es évi programját kidolgozó bizottságot.

A kkt az eddigieknél kicsit több vita mellett nevezett ki új igazgatókat a községi alapítású közvállalatok élére. Változások nem történtek, a régi igazgatók megbízatását hosszabbították meg újabb 4 évre. A Telekrendezési Közvállalatnak Mánity István okleveles közgazdász, a Komgrad Közvállalatnak mgr. Szombathy Zoltán mezőgazdasági mérnök, a Topolyai Piac Közvállalatnak Ognjenović Dragana okleveles közgazdász, a Topolyai Tájékoztatási Közvállalatnak pedig Domány Dudás Dianna okleveles közgazdász lett a régi-új igazgatója.

A kinevezéseken kívül cserék is történtek, a testület új tagokat nevezett ki a topolyai Mezőgazdasági Középiskola és a Sinkovics József Műszaki Középiskola iskolaszékeibe. A testület elfogadta egy képviselő megbízatásnak megszűnését, Pozsárkovity Igor (Pacsér) ugyanis lemondott posztjáról. Az ülés végén a testület megvitatott egy tájékoztató jellegű anyagot is, amely Topolya község költségvetésének 2013. január elseje és 2013. június 30-a közti megvalósulására vonatkozott. Ennek során történt némi személyes hangvételű szóváltás a képviselők között, de az utolsó napirendi pont, a képviselői kérdések feltétele már vita nélkül zajlott.