2024. április 20., szombat

Zombori szülők: Ne a gyermekeinken kísérletezzenek!

A peremvárosban élő kisdiákok szülei aggódva engedik iskolába gyermekeiket, amióta azoknak kötelező a Severtrans utasforgalmi vállalat járatain utazni. Aggodalmuk okát a SOinfo.org hírportálhoz eljuttatott nyílt levélben tárták a nyilvánosság elé, hogy rámutassanak, szerintük Zombor város magas rangú vezetői döntéseikkel veszélyeztetik a peremvárosi elsős, másodikos és harmadikos tanulók biztonságát és életét az iskolába utaztatás során.

A levelet aláíró szülők beszámolnak arról, hogy a városi Avram Mrazović Általános Iskola eddig kiválóan megoldotta a diákutaztatást. Egy magánvállalkozót fogadott föl, aki kisbuszával minden diákot a házbejárat előtt várt, az iskolaudvar előtt szálltak ki a gyerekek, majd a tanítás végén ugyanitt szálltak be a kisbuszba, és az házhoz szállította őket. A szülők elégedettek voltak ezzel a szolgáltatással, mert otthontól hazáig biztonságban tudhatták a gyermekeket.

– Nem kellett azért rettegnünk, hogy gyerekeink miként kelnek át az úttesten a forgalmas csomópontoknál, hogy eltévednek, elkésnek, megáznak… A vállalkozó szolgáltatása szavatolta gyermekeink biztonságát – írják levelükben a szülők. – Néhány napja viszont félünk és rettegünk, mert a jó gyakorlatot fölrúgták a város politikai vezetői és a Severtrans. Nemanja Delić polgármester, Goran Todorić, a társadalmi tevékenységek ügyosztályának vezetője, valamint Nenad Ćelić, a Severtrans igazgatója olyan döntést hoztak, hogy gyermekeinknek kötelezően a Severtrans járatain kell utazniuk, és elengedhetetlen, hogy az a pénz, amit a város a diákutaztatásra költ, e buszvállalat számlájára legyen befizetve – panaszolják az aggódó szülők.

– Különösen komolytalan és méltatlan a társadalmi tevékenységek ügyosztálya vezetőjének kijelentése, aki azzal igyekezett csillapítani az előállt helyzet miatti indulatunkat, hogy ha vannak idősebb rokonaink, akkor azok vigyázzanak a gyerekeinkre, amíg azok a buszra várnak, és amennyiben tarthatatlannak mutatkozik a vonatkozó határozat, és a következő két hétben bebizonyosodik, hogy a Severtrans járatai nem felelnek meg a célnak, minden visszakerül az eredeti kerékvágásba. Szülőként nem engedjük, hogy a gyerekeink veszélybe kerüljenek, és kísérletezzenek velük – tiltakoznak a szülők.

Úgy vélik, az elsős és másodikos kisdiákok nem utazhatnak a peremvárosból a Severtrans buszain, ahogyan azt a városvezetők elképzelték. Készek a rendőrség segítségét kérni a buszmegállók biztonságának fölméréséhez, sőt az oktatási minisztérium és a kormány előtt is készek fölpanaszolni, hogy Zombor tisztségviselői és a Severtrans veszélyezteti gyermekeik biztonságát – olvasható egyebek közt a levélben.