2024. április 19., péntek

Megfeneklett egy szerb gázolajszállító hajó Dunaföldvárnál

Megfeneklett Dunaföldvárnál egy több mint egymillió liter gázolajat szállító szerb tankerhajó. Petróczi Tímea, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az eset kapcsán közleményében azt írta: nem sokkal dél után jelezte a Patrik nevű, szerb felségjelű önjáró tankerhajó kapitánya a hajózási diszpécserszolgálatnak, hogy a Duna 1562. folyókilométerénél, a dunaföldvári kikötőbe behajózás után, a pontonra állás közben a hajó a folyómederben fennakadt.

Az 1,565 millió liter szállítókapacitású hajó 1,2 millió liter gázolajat szállított. A hajó nem kapott léket, és a legénység négy tagja közül sem sérült meg senki.

Az OKF közleménye szerint a mostani baleset helyszínétől mintegy kétszáz méterre tavaly is történt egy hasonló baleset. Legutóbb 2012. október 6-án, a Lukoil dunaföldvári kikötőjénél – a jelenlegi helyszíntől mintegy 200 méterre – feneklett meg egy szintén szerb tankhajó, amely 1,3 millió liter gázolajat szállított.

Kedd hajnalra a katasztrófavédelem emberei félmillió liter gázolajat átfejtettek a Dunaföldvárnál megfeneklett szerb tankhajóból. A rakomány csökkenésével az 1,2 millió liter gázolajat szállító hajónak sikerült elmozdulnia, eközben a jármű nem sérült meg, és nem került a környezetbe gázolaj.