A felszabadulás folyamatát indította el Guinea, amikor a gyarmaturalmak felszámolása során már 1958-ban függetlenné vált. (Ennek volt ötvenötödik évfordulója október 2-án. Az afrikai országok tömeges felszabadulása két évvel később, 1960-ban kezdődött.) Az történt ugyanis, hogy De Gaulle népszavazást írt ki a Francia Afrikai Közösség megteremtéséről és azon a francia gyarmatok közül egyedül Guineában mondtak nemet. Ezáltal először lett önálló ez az ország, amely korában része volt a nagy afrikai birodalmaknak – Ghanának, Malinak – majd 1901-ben beolvasztották Francia Nyugat-Afrikába. A népszavazás eredménye annak az egységnek köszönhető, amelyet az ország nagy vezére, Sékou Touré teremtett meg. A függetlenség kikiáltása után – épp úgy, mint több más afrikai országban – szovjet típusú rendszer alakult ki: államosítással, tervgazdálkodással, de ugyanakkor gyűjtőtáborokkal, amelyekben 50 ezer ember lelte halálát, tömeges elmeneküléssel. Sékou Touréban azonban volt erő, hogy még egy úttörésre vállalkozzon: az elsők között számolta fel ezt a rendszert, azzal, hogy lehetővé tette a magántulajdon fejlődését, beengedte a külföldi tőkét stb.
A halála után kialakult bizonytalanság nyilvánvalóvá tette, hogy ezt a tarka összetételű országot csak a diktatúra tudja összetartani. (Az országban számtalan törzs él, és 16 nagyobb nyelvcsalád létezik. Az ország egységét egy sajátosan átalakított francia nyelv – amelynek megértését nekem 1967-ben tett látogatásom alkalmával meg kellett szoknom – teremti meg, amelyet a lakosság 63,2 százaléka beszél, és amely a városokban egyedül teszi lehetővé az együttélést.) Sékou Touré halála után ugyanis a hadsereg nem várta meg a kiírt elnökválasztást, hanem Lansana Conté vezérkari főnök irányításával átvette a hatalmat. Conténak első dolga volt a politikai foglyok szabadon bocsátása, majd jött a vállalatok magánosítása, az új alkotmány és a többpártrendszer bevezetése, a tisztviselők számának csökkentése stb. Ő több lázadást és puccskísérletet átvészelve 24 évig uralkodott. (A többi diktátorhoz hasonlóan szabályos időközökben megválaszttatta magát elnöknek, 1993-ban 90, sőt 1998-ban 98,4 százalékos többséggel.)
2008-ban bekövetkezett halálát követő új bizonytalanság után 2010-ben megválasztották az ország mai köztársasági elnökét, Alpha Condét. Megválasztását egy sajátos törzsi szövetség tette lehetővé. Condé ugyanis az első fordulóban – a szavazatok 18,25 százalékával – csak második lett, a 43–69 százalékot szerzett Cellou Dalem Diallo mögött. A második fordulóban azonban Diallo alig kapott valamivel több szavazatot, így Condé a szavazatok 52,52 százalékával győzött. Azóta rendszerére jellemző a még elődjétől örökölt jelenség, hogy nem tudnak parlamentet választani, ugyanis a legutóbbi 2002-ben volt. Az ellenzék azt is bojkottálta, így az elnök pártja abszolút többséget nyerhetett. Már Conté elnöksége idején hol a választások kikényszerítésére, hol annak megakadályozására, hogy az elnök azt az ellenzéknek megfelelő feltételek között tartsa meg, egymást követték a véres zavargások. (Mindegyiknek sok – 59–186 – halottja és ezernél több sebesültje volt.)
A választások megszervezésének igazi akadálya, hogy az országban mintegy 40 párt van, de azok törzsi alapon szerveződtek meg. Így a választás eredménye minden esetben az lesz, hogy a törzsek egész sora kiszorult a hatalomból. Condé elnök őszinte kísérletet tett arra, hogy az országban megszervezze az első igazán demokratikus és szabad választást, ehhez azonban az ellenzékkel való megegyezésre lenne szükség. A tárgyalások már 2001 decemberében megkezdődtek. Ez a megegyezés azonban sehogy sem akart megszületni. Hol a választási bizottság összetételén, hol a külföldön élő guineaiak szavazásának kérdésén feneklettek meg. Az idén márciusban tüntetések – 6 halottal és 300 sebesülttel – követelték a választások kiírását. Condé április 13-ai rendeletével azokat június 30-ára ki is írta. Májusban újabb tüntetések zajlottak – 12 halottal és 89 sebesülttel – a választási feltételek miatt. Júniusban nem is lehetett a választásokat megtartani. A végre megszületett megállapodás értelmében nagy nehezen megtarthatták, de az eredményt még mindig nem tették közé.
Szerencsétlen ország Guinea, sehogyan sem tud úrrá lenni elmaradottságán, súlyos gazdasági és politikai gondjain. Sújtja a több afrikai országgal közös csapás: nem tudni, hogy a gazdasági gondok meg a belőlük származó szegénység szüli-e politika bajait, vagy a törzsi ellentétekkel meg az elmaradottsággal járó problémákkal táplált politikai bajok akadályozzák, hogy leküzdje elmaradottságát. Újabban mintha neki is segítene az az érdeklődés, amelyet a világ gyorsan fejlődő országai Afrika iránt mutatnak. (A kivitelben India, a behozatalban Kína a legfőbb kereskedelmi partnere.) Így gazdasági mutatói elég kedvezőek. Gazdasága az új században növekedésnek indult. A világgazdasági válság ezt a növekedést 2010-ben 1,9 százalékra mérsékelte, de 2011-ben gazdasága már ismét 3,9 százalékkal nőtt (az ipari termelés 4,8 százalékkal), az idénre 4,8, jövőre 5,6 százalékos növekedésre számítanak. A költségvetési hiány évek óta 0,3 és 1,4 százalék között mozog, az infláció pedig 21,4 százalékról 13,1 százalékra mérséklődött.
Az elmaradottság és szegénység azonban maradt. A szegénység: fejenkénti jövedelem 1100 dollár, a lakosság 47 százaléka szegény. Az elmaradottság: a munkaképes lakosság kétharmada a primitív mezőgazdaságban dolgozik, a falusi lakosság körében a férfiaknak csak 31,8, a nőknek 11 százaléka írástudó. Életminőségben 187 állam közül Guinea a 178. helyet foglalja el.
