A verseci ősz

Mák Ferenc

2013. október 4., 18:15

Kommentek száma 0  Megjelent nyomtatásban

1720-ban építette Versec katolikus sváb közössége az egykori dzsámi helyén azt az impozáns barokk kápolnát, ahol a „csókák” végre hálát adhattak az Úrnak a sikeres honfoglalásért. Ezt követően a város szorgos lakóinak munkája nyomán oly szerencsésen gyarapodott és gazdagodott, hogy 1860-ra komoly igény jelentkezett Isten házának megújítására, így 1863-ban már készen állt a kéttornyú neogótikus katedrális. „A házunkhoz közel van a nagy gót templom – írta Herczeg Ferenc A Várhegy című visszaemlékezésében –, melyet Hoffmann nagyapám épített. Angeluszkor fölriadnak csipkés tornyaiban az ércmadarak, és lelket rázó dalt énekelnek a vonuló felhőknek.” S mert a Teremtőnek tetszett Hoffmann mester cselekedete, még a templomszentelés évében megajándékozta őt egy fiúunokával, Herczog Ferenccel, aki később, 1890 és 1945 között – már Herczeg Ferencként – fél évszázadnál is hosszabb időn át hirdette az otthonról magával hozott dolgos élet, az emberi tisztesség és a méltó helytállás dicsőségét. A vállalt feladatával nem volt egyedül, hiszen útja során a katedrális magas párkányáról figyelmes tekintetével kísérte őt a hajdani kápolna két itt maradt, bíborba-aranyba öltöztetett alakja: Szent József és Szűz Mária gondviselő tekintete. S aki ma Versecen fejet hajt a város maradék magyar öröksége – a templomépítők és a krónikás – monumentális alkotása előtt, azt hangos fortissimóval köszönti a Szent Gellért templom karnagyának és kántorának orgonajátéka. Mondanám: aki Lovász János orgonamuzsikájában hallhatta régi himnuszunkat, a Boldog asszony anyánkat, az mindent megértett a hűség példázatából.

A szeptember végi gesztenyehullásban a verseciek megkülönböztetett szeretetben részesítették mindazokat, akik Herczeg Ferenc születésének 150. évfordulóján e különös múlttal rendelkező városba ellátogattak. Megmutattak mindent, ami mai életük féltve őrzött kincse: a Szent Gellért temploma után a barokkos ortodox püspöki palotát, a Jézus családfáját ábrázoló ikonnal és becses könyvtárával együtt, a városháza gazdagon színezett, a Monarchia emlékeit őrző dísztermét, a jeles történész, Milleker Bódog keze nyomát máig magán viselő várostörténeti múzeum középkori és a polgárosodás korának műtárgyait őrző kiállítását, és a belváros gondosan ápolt erkélyeit és kapubejáróit, amelyeknek titkai ma már szinte megfejthetetlenek. Alkonyatkor azután „a Várhegy mögül kíváncsian kél föl az óriási holdtányér – csendülnek föl az emlékezés stancái Herczeg Ferenc tolla nyomán is. – Hallom a kaszárnya felől a takarodó vontatott futamát. Az elkerülhetetlen végzet, a múlandóság melancholiája zsibbasztja meg a gyermek szívét”.

Egykori barnapiros éjszakák emléke mindez, amelyet most őszidőben a Várhegy felől a pincékből föltörő must illata is átjár. A Versec környéki présházakban elsőt pezsdül a bor. Temeskutas pincelabirintusa is a boldog időket idézi, amikor Európa-szerte a verseci szőlőtermés határozta meg a bor árát. Mai fiatal borászok magasan jegyzett borainak tüze jelzi, változatlanul él bennük őseik legendás ügyszeretete. Aki szőlőt (és diófát) ültet, az évszázadban gondolkodik, annak hosszútávú tervei vannak azon a vidéken. Úgy tűnik, nincs is gond az otthonteremtés, és az otthon megőrzésének anyagi föltételeivel. Annál hiányosabbak az anyanyelv és a kulturális örökség ápolásának lehetőségei. A Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület fiataljai láthatóan erőn felül teljesítenek, olykor mégis – politikai támogatás hiányában – eszköztelennek érzik magukat. Versecen és a város környékén már nincsenek magyar iskolák, így a maréknyi magyarság öntevékeny formában éli meg nemzeti kultúráját: kiscsoportokban szervezi meg az anyanyelvápolást, közösen üli meg az ünnepeit, és megragad minden alkalmat, amely közelebb hozza őt az anyaországhoz. A távolról érkező szemében lefegyverző az elszántságuk, az optimizmusuk: a kiszolgáltatottság évtizedei múltával újra életet fognak lehelni a délbánsági magyar közösségbe. S a terveikről hosszan beszél az a családapa is, aki mindkét vállát tartópillérként illeszti oda a kisközösség életének boltívei alá. Közben a háttérben hangol a zenekar – a harsány katonanóták ritmusa jót tesz az újbor letisztulásának – gondolom én, miközben köszöntésre lendítem a teli poharamat. Versecen ősz van, boldog gazdák tartanak szemlét az idei termés fölött.


!A cikkhez nem tartozik képgaléria.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége