2024. április 19., péntek

Felújítják a tájház tetőszerkezetét

A Szekeres László Alapítvány támogatásával, Darázs Imre és csapata kivitelezésében

A topolyai Művelődési Ház gondozása alá eső, 1986-ban létesített, kiemelt jelentőségű műemlékként nyilvántartott topolyai Tájház tetőszerkezete a jelenleg folyamatban levő nádazás jóvoltából új külsőt kap. A nádtető felújítására, tömörítésére, újratűzdelésére 2008-ban került sor utoljára, akkor és jelenleg is a temerini Darázs Imre nádazómester és csapata kivitelezésében. A munkálatokat kulturális intézményünk a Szekeres László Alapítványnál nyert támogatásának és a topolyai helyi közösség hathatós segítségnyújtásának köszöntően kezdeményezhette.

Mint azt Csípe Tímeától, a Művelődési Ház igazgatójától megtudtuk, ugyan az idei évben egy, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-hez eljuttatott, a tájház főépülete még felújításra váró részének megmentését célzó pályázati anyaggal nem szerepeltek sikeresen, mégis örömteli, hogy a folyó évben három kisebb horderejű, szintén a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nél pályázott, a Szekeres László Alapítvány címén nyertes, a tájház tetőszerkezetének felújítását, megóvását érintő, továbbá a műemlék élővé tételéhez hozzájáruló programokat magukba foglaló projektumuk kivitelezése lezajlott, illetve folyamatban van.

– A nádazási munkálatokat érintő Szekeres László Alapítvány által biztosított 150 000 forintos támogatás a munkálatok kivitelezésére szánt összeg felét fedezi, a másik felét, az önrészt felvállaló topolyai helyi közösség biztosította. A munkálat, amely a tetőszerkezeten az elkorhadt részek tömörítését,  újratűzdelését jelenti elsősorban, kedvező időjárás esetén a napokban befejeződik. A beruházás összértékét 120 000 dinárra becsülték fel, amely magát a kivitelezés lefolytatását fedezi, az utómunkálatok finanszírozására, illetékek kifizetésére harmincezer dináros keretet különítettünk el. A nádtető felújítási munkálatain kívül a Szekeres Alapítványon keresztül nyert pályázati összegek a tájházunkban megrendezésre kerülő kulturális tartalmak színesítéséhez is hozzájárultak. Szent György-napi, Szent Iván-napi rendezvényeinkhez, valamint a Krumplifesztiválhoz százezer forintos támogatást nyújtott ez az alapítvány, a felsoroltak lebonyolításához szükséges anyagiakat másrészről a topolyai önkormányzat biztosította a kulturális rendezvények társfinanszírozására szánt, elkülönített keretösszegből. 2013 nyarán másodízben adott otthont a topolyai tájház bábtáboros foglalkozássorozatnak, amelynek lebonyolítására a Szekeres Alapítvány 150 000 forintos támogatást nyújtott. Ez az összeg fedezte a táborszervezés során felmerülő összes költséget – foglalta össze Csípe Tímea.

Az öt évvel ezelőtt megvalósuló és jelenleg zajló tetőfelújítást célzó munkálatokon kívül az elmúlt időszakban még számos, nagy horderejű beruházást kezdeményezett a Művelődési Ház a tájház épületkomplexumán. 2009-ben a tájházban és a kovács- és bognárműhelyben lévő fatárgyak konzerválási folyamata zajlott, ugyanebben az évben a tájház nyári etetőjét és az ottani kocsiszínt érintő javító munkálatok is megtörténtek. 2010-ben vette kezdetét a főépületet kétharmad részét érintő teljes körű felújítási folyamat, és a munkálatsor a 2011-es évet is jelentősen meghatározta. 2011-ben nemcsak a főépület megmentési folyamata zajlott le sikeresen, hanem új kerítést kapott a műemlék, a nyári konyhája is újszerű köntöst, a szabadtéri színpadon álló napsugaras deszkaoromzat cseréje pedig 2012 tavaszán történt meg.