A (pénz)piacok visszafogottan reagáltak Angela Merkel német kancellár és az őt támogató konzervatív CDU-CSU kormánypárt szeptemberi elsöprő győzelmére a parlamenti választáson. Ez arra utal, hogy a voksolás eredménye nem érte váratlanul a piacokat, számítottak Merkel sikerére, hatalmon maradására.
Az azonban még kérdés, miként viselkednek majd a piacok, ha Merkel megtalálja a további kormányzáshoz nélkülözhetetlen koalíciós partnert. A kancellár ugyanis stabil kormányt akar, amihez a CDU-CSU 41,5 százalékos támogatottsága nem elégséges. Ilyen parlamenti eredménnyel (egyedül) nem lehet kormányozni a német gazdaságot, amely Európában a legnagyobb és a legerősebb. Elemzők szerint nagykoalíció alakulhat Németországban, és ez azt jelenti, hogy a jobbközép CDU-CSU pártszövetség összefog a mögötte végző ellenzéki szociáldemokratákkal (SPD). A puhatolózó tárgyalások már megkezdődtek a két nagy pártközösség között, de már nyilvánvaló, hogy a szociáldemokratákkal nem lesz könnyű megegyezni. Az SPD ugyanis kemény feltételekhez kötheti támogatását, és akár a pénzügyminiszteri tárcát is magának követelheti, amit Merkel nem szívesen engedne át.
Egész Európa feszülten várja, milyen kormány alakul Németországban, amelynek a politikája és a gazdasága nagy mértékben befolyásolja az EU, mindenekelőtt az eurózóna jövőjét. Németország ugyanis Európa legnagyobb és a világ negyedik legjobban teljesítő gazdasága. A német gazdaság állítja elő a teljes uniós össztermék egyötödét, és az export egynegyedét valósítja meg.
Ráadásul az évek óta tartó euróövezeti válságot – a kezdeti nehézségek után – Németország már 2009 vége óta hatékonyan tudja kezelni. Közgazdászok szerint kész csoda, hogy az ország gazdaságának ennyi ideig sikerült kivédeni a válság negatív hatásait, s életben tartani az eurót, megmenteni az összeomlástól a közös valutát használó országok közösségét.
A német társadalom a szeptemberi választáson voksaival egyszersmind Merkel válságkezelési módszerét is támogatta. Ezzel azt is jelezte, hogy követendőnek tartja a német gazdasági modellt, amelynek fontos eleme a versenyképesség és az export. Kína és az USA után a 82 millió lakosú Németország a világ harmadik legnagyobb exportőre. A válság ellenére a német kivitel 2011-ben először lépte át az egybillió, azaz ezermilliárd eurós határt.
Az ország legfontosabb kereskedelmi partnere az EU. A német termékek csaknem 70 százaléka az uniós piacra kerül; ebből 40 százalék a válság sújtotta euróövezetbe. Minthogy több EU-gazdaság is recesszióban vergődik, s emiatt (jóval) kevesebb német árut vásárol, mint korábban, Berlinnek is érdeke, hogy a válságországokban mielőbb felélénküljön a gazdaság.
Berlinnek azonban saját receptje van a válságkezelésre, és ettől nem tágít, hisz ez annak idején Németországban is bevált. Más kérdés, hogy a nehéz intézkedéseket nem Merkel vezette be és szenvedte végig, hanem a szociáldemokrata Gerhard Schröder. Ezt azonban Merkel mindig hangsúlyozza is, sőt Schröder fájdalmas intézkedéseiről rendszerint nagy elismeréssel beszél.
Bár sokan állítják – közöttük Soros György világhírű befektető is –, hogy a német típusú megszorítási politika lesz a végzete a várt gazdasági bővülésnek, Berlin azzal érvel, hogy Németországban ez a módszer sikeres volt. A német politikai elitnek pedig az a meggyőződése, ha náluk – az EU legnagyobb gazdaságában – már jóval korábban bevált, másutt is sikeresen alkalmazható ezekben a nehéz időkben. A recept fájdalmas megoldásokat javasol: szigorú, takarékos költségvetési politikát és a gazdaság szerkezeti reformját.
Ezt a receptet sokan félreértik. Dél-Európa válságországaiban kizárólag az elvonást jelentő megszorítások jutnak eszükbe a német „terápiáról”. A németek azonban konszolidációról beszélnek: kiegyensúlyozott költségvetésről, amire egészséges növekedés építhető. Ráadásul már nem is a „takarékosság vagy növekedés” kérdéséről van szó. Merkel már jóval a választás előtt a versenyképesség és a szociális dimenzió kombinációjáról beszélt. A szeptemberi voksolás után is nyomatékosította, hogy az EU-nak meg kell őriznie versenyképességét.
A német példa bizonyítja, hogy a Berlinben összeállított recept alkalmazása esetén gazdasági növekedés várható, a munkanélküliség csökken, a foglalkoztatottság pedig látványosan emelkedik. A németek büszkék ezekre az eredményeikre, és úgy gondolják, mások is végigjárhatják az ő útjukat, ha ki akarnak kerülni a mély válságból.
Amikor ők végrehajtották saját reformjaikat, nem kerestek bűnbakot külföldön, senkit sem tettek felelőssé a nehézségeik miatt, inkább nekifogtak és megoldották a problémákat. Ezért nemigen értik, hogy a tőlük segítséget (főként hitelt) váró és elfogadó országokban – elsősorban az euróövezet déli perifériáján – miért átkozza, szidja őket a lakosság jó része.
Az euróövezet – válság dúlta perifériaországaiban – sokan abban reménykednek, hogy nagykoalíció esetén Berlin rugalmasabban lép fel velük szemben, s kevesebb megszorítást szorgalmaz. Ez vágyálom. A német válságkezelő politika ebben a tekintetben legfeljebb egy picit módosulhat, de alapjában nem fog változni. Ebben a CDU-CSU és az SPD is egyetért.
Európában ugyanakkor sokan támogatják a berlini receptet: az osztrákok, a finnek, a hollandok, a luxemburgiak, a skandináv országok és a lengyelek is. Ők gyakran a németek mögé bújnak, hogy elkerüljék a Merkelre zúdított tengernyi kritikát, de az állásfoglalását teljes mértékben osztják.
Az újraválasztott Merkel nem hagyott kétséget afelől, hogy ragaszkodik eddigi Európa-politikájához. Azt is megüzente, hogy mire számíthatnak a bajba jutottak és német segítségre várók az elkövetkező években. Közölte: Németország szolidáris a nehéz helyzetben levő államokkal, de elvárja, hogy azok is vállalják a felelősséget, s tegyenek meg mindent a válság leküzdéséért. A gyengébbek kedvéért hozzáfűzte: amit hazája elért, azt mások is el tudják érni. Ez pedig csak úgy értelmezhető, hogy az euróövezet válságállamainak (és mindenkinek, aki bajba, adósságba keveredik), végig kell járniuk a fájdalmas reformok útját.
Az euróövezet perifériáján azonban továbbra is sokan elutasítják a Merkel-féle válságkezelési politikát. Az amerikai székhelyű German Marshall Fund intézet legutóbbi felmérése szerint Spanyolországban az emberek 82 százaléka, Portugáliában 65 százaléka, míg Olaszországban 58 százaléka Merkelt hibáztatja sorsuk rosszra fordulásáért, a drasztikus megszorításokért, a munkanélküliség emelkedéséért és a recesszió elmélyüléséért.
