2024. március 28., csütörtök
ÚJVIDÉK

Megnyílt az új turistatudakozó

A Zsidó utcában, a zsinagógával szemben megnyílt a város új idegenforgalmi információs központja. Ilyen korábban is működött a Tanurdžić-palotában, a Zmaj utca elején, de ezt az irodát a vagyon-visszaszármaztatással összhangban vissza kellett adni a tulajdonosnak.

Az Újvidéki Idegenforgalmi Szervezet felújította azt a helyiséget, amelyben korábban a Titan vaskereskedés működött, most itt várják a turistákat. Dr. Siniša Sević képviselő-testületi elnök a megnyitón megdicsérte az Újvidéki Idegenforgalmi Szervezetet eddigi tevékenységéért, és emlékeztetett arra, hogy a városfejlesztési stratégiában jelentős szerep – és pénz – jut az idegenforgalom serkentésére.

– Városunknak van mit felkínálnia a turistáknak, mind építészeti, mind kulturális téren, itt vannak az egyetemista tartalmak, a Duna menti események, és a Fruška gora kínálata is – mondta az elnök.