2024. március 29., péntek

Róka, róka köztetek...

Már tavasz óta halljuk a tanyán élő gazdáktól és a határt járó vadászoktól, hogy sok a róka. Az ilyen híreszteléseket rendszerint fenntartással kell fogadni. Elég ugyanis, ha a szállás közelében egy kotorék van, az udvart elhagyó baromfiból a fiait nevelő szuka rendszeresen kiveszi a vámot, a „házikosztra” rákapott róka rövid idő alatt elképesztő pusztítást tud végezni a baromfiállományban. Szakosodik a tyúkfogásra, és akciófilmekbe illő merészséggel tökélyre viszi a tolvajlást.

Mindezt nem azért teszi, hogy bosszút álljon a fajtáját ért sérelmekért, hanem csupán a fiait szeretné felnevelni. Olyan véleményeket is hallani – olykor tekintélyes nimródoktól is –, hogy az ilyen róka a fiait is megtanítja a tyúkvadászat fortélyaira, így azok is a falu szélén vagy szállások környékén vernek tanyát, és folytatják az ipart. Ez aligha valószínű, csupán arról lehet szó, hogy a róka – mint minden ragadozó – lévén oportunista, és a legkönnyebb zsákmányszerzési módot választja. Mi sem könnyebb számára, mint elcsípni a hereföldön, a kukoricában, a búzában bóklászó, kapirgáló baromfit, hiszen a zsákmány úgymond besétál a szájába. Nincs torkos macska, csak hanyag háziaszony. Tartsa a gazda zárva a baromfit, és nem lesz kára. Ha pedig engedi, hogy mindenfelé szabadon kapirgáljon, ne panaszkodjon, ha a vöröskabátosok kiveszik belőle a részüket.

Annyi azonban bizonyos, több rókánk van, mint néhány évvel ezelőtt. Ez elsősorban annak tudható be, hogy az új vadászati törvény tiltja a kotorékozást, ami köztudottan a rókák állományapasztásának a legeredményesebb módja. Ez még nem volna baj, hiszen nincs abban semmi vadászias, ha kutyával kiugrasztjuk és lefogatjuk az anyaállatot, a kis rókákat kiássuk és agyonverjük.

A vöröskabátosok számának növekedéséhez hozzájárult az is, hogy néhány éve Szerbiában is elkezdték a rókák veszettség elleni perorális védőoltását. Addig ugyanis időről időre jelentkező járvány megtizedelte a rókaállományt, most ez elmarad. Marad a süldőrókák nyári apasztása, amikor még tapasztalatlanok, és aránylag könnyű síppal becsalni őket. Vagy kellő távolságra megközelíteni, amíg a tarlón egerésznek. Vannak vadászok, akik kimondottan szeretik a hosszú golyólövéseket és a csendes cserkelést, csakhogy ezek a vadászok nem szívesen bántják a kis rókákat. Ehelyett inkább a téli hajtásokra „tartalékolják” őket, amikor az érett gereznájú, teljesen kifejlett ravaszdik – a a kutyák és a hajtók által szorítva – úgy surrannak az elálló vadászok felé, mint a lúdtalpas szellemek.

A róka könnyen hajtható, ha megszorítják, nem nagyon használja híres eszét, inkább ösztönösen menekül a megszokott visszavonulási váltóján. Az elállóknak csupán a széljárásra kell ügyelniük, valamint arra, hogy ne mocorogjonak, dohányozzonak és főleg ne kapkodjanak. A hajtott róka biztosan megjön, és ha a vadász elég éber és kimért, akár már feszítheti is a lenyúzott gereznáját.

A rókaállomány kordában tartása nem egyszerű, de kivitelezhető. A tagságot és a vadőröket ösztönözni kell a vadászetika által elfogadható módszerek alkalmazására, tehát a legszigorúbban ki kell iktatni a csapdák, a hurkok és más tiltott eszközök használatát, aztán az őszi–téli idényben hajtásban vagy lesből vadászni erre az igenis nemes vadra.