2024. április 26., péntek

Ki kell jelölni a közös célokat

Az amerikai magyarok már 48 éve megszervezik az Itt-Ott találkozót, a rendezvényt minden évben Lake Hope (Ohio) kirándulóhelyen tartják, amelyen többek között a magyarság sorsáról, az amerikai magyarok ügyeiről, és Magyarország helyzetéről tartanak értekezést.

Matuska Márton elmondta a Magyar Szónak, nagy megtiszteltetés érte 1992-ben, amikor először meghívták az Itt-Ott tanácskozásra, és az idén újra Amerikában járt, az ottani magyarok meghívására. Az idei Itt-Ott tanácskozást augusztus 10. és 17. között tartották, Matuska Márton a vajdasági magyarok helyzetéről tartott előadást a rendezvényen.

– Az idén, a délvidéki magyarság volt az Itt-Ott központi témája, ahol én egyórás előadást tartottam a témával kapcsolatban. Ezenkívül egy kerekasztal-beszélgetésen is részt vettem, amely szintén a délvidéki magyarságról szólt, arról, mi a sorsa, és mi lehet a jövője. A tanácskozáson emellett a vajdasági magyar irodalomról két előadást hallhattak az érdeklődők. A legaktuálisabb téma a megmaradásunk kérdése volt, hiszen siralmas helyzetben vagyunk, de a küzdeni akarásnak hatalmas jeleit látni. Az, hogy fenntartunk egy napilap-szerkesztőséget, egy tévészerkesztőséget, néhány hetilapunk van, vallási lapjaink vannak. Az előadásaimban elmondtam, a vajdasági magyaroknak is az a legfontosabb, mint minden magyarnak: most, hogy olyan helyzetben vagyunk, hogy magyar állampolgársággal is rendelkezhetünk, ez egy olyan kedvező körülmény, amivel ha élünk, akkor garantálhatja a megmaradásunkat. Az állampolgárságot nem adják ingyen, nekünk, akik vállaljuk, hogy magyarok vagyunk, ez azzal a joggal is jár, hogy szavazzunk a jövőre esedékes országgyűlési választásokon. Szóljunk bele abba, hogy milyen vezetősége lesz az országnak. A megmaradásunk másik alapköve pedig a magyar autonómia, ez volt a két legfontosabb része az előadásaimnak, ekörül beszélgettünk, vitáztunk, voltak, akik nem értettek egyet velem teljes mértékben, de a többség egyetértett velem abban: ahhoz, hogy az autonómiát kiharcoljuk magunknak, erős Magyarországra van szükségünk, anélkül ez nem megy. Kell, hogy legyen a világon egy olyan állam, amelyik a mi elgondolásainkat támogatja a nemzetközi porondon. Kölcsönös a feladatunk, a magyarországi magyaroknak is, és a külhoni magyaroknak is egy a céljuk, ez pedig a megmaradás, a magyar állam erősítése, és a külhoni magyaroknak a helyben maradása, az ottani erősödése. A demográfiai mutatóink igen rosszak, és ezen is csak közösen segíthetünk, a családokat támogatni kell, erősíteni, a gyermekvállaláshoz a kedvet, és a lehetőséget megteremteni.

Miről beszélt még az előadásain?

– Többek között kitértem az aktuális politikai helyzetre is, a szerb és a magyar államfő júliusi találkozójáról is beszéltem. A békejobb nyújtása nem egészen úgy sikerült, ahogyan azt sokan elvárták volna, ez nem elég a megbékéléshez, nagyon sok még az elvárásunk a szerb állammal szemben is, hátramaradt az 1944-45-ben elkövetett vérengzések feltárása. A júliusi találkozón kimaradt a kölcsönösség, a magyar állam ugyanis a maga részéről sokkal többet tett azért, hogy a két nép, a két állam között sor kerüljön a megbékélésre. Ismert tény, hogy az 1942-ben elkövetett vérengzések feltárásában a magyarok kezdettől fogva, 1942-től kezdve aktívan közreműködtek. A szerb parlament még mindig nem törölte el a kollektív bűnösségről hozott rendeletet. A csúrogi, a zsabljai vagy a mozsori elítéltekről is szó esett Amerikában. Az előadásaimat feszült figyelemmel hallgatták, és sok-sok hozzászólás is elhangzott. Ha elégedetlenek is vagyunk a munkánk eredményével, a legfontosabb mégis az, hogy a küzdeni akarásnak a jelét tudjuk adni. Az amerikai magyaroknál is hasonló a helyzet, ezért akarták ezt, hogy az idén a délvidéki magyarságról szóljon a tanácskozás, ezért hívtak engem, hogy beszéljek az itteni helyzetről.

Miben hasonlít az amerikai magyarok helyzete a miénkhez?

– Abban a tekintetben, hogy ők is a nemzettudatot akarják ápolni, a feladatunk az azonos. Az ő helyzetük sok tekintetben jobb, de van, amiben rosszabb a miénknél. A gazdasági helyzet Amerikában összehasonlíthatatlan a hazai állapottal, sokkal jobb helyzetben vannak, mint mi.

Találkozott vajdaságiakkal?

– Persze, meglepő volt, milyen sok délvidéki magyarral találkoztam, moholiakkal, temeriniekkel (volt legénykori cimboráimmal is), szabadkaiakkal, akik csodálatos küzdelmet folytatnak, és irigylésre méltó sikereik vannak.

Kanadában is járt?

– Igen, mivel az előadások után volt egy szabad hetem, úgy gondoltam, jó lenne felvenni a kapcsolatot a kanadai magyarokkal is. Ez sikerült is, felvettük a kapcsolatot a kanadai magyarok egyesületének a szövetségével, valamint a torontói magyarok egyesületével is, meghívtak, hogy tartsak egy-egy előadást, így kerültem aztán Torontóba, és a Torontótól nem túl messze eső Kossuth-házba. A torontói magyarok emlékkönyve az 1938–2011 közötti időszakot öleli fel, ez egy 254 oldalas dokumentum arról, hogy a torontói magyar közösség hogyan élt ebben az időszakban. Ez egy olyan dokumentum, amit ha az ottani közösség nem fog össze, és készít el, akkor nem marad meg semmi. Így őrzik meg a magyarságtudatot azokban is, akik már nem tudnak magyarul, sok olyan magyarral találkoztam, aki nagyon nehezen, törve beszéli nyelvünket, de van bennük magyarságtudat.

Mit lehet tanulni a tengeren túli magyaroktól?

– Nagyon összefognak, nekünk is ki kell jelölnünk azokat a fontos dolgokat, amibe, ha nem értünk egyet, akkor hiába van nekünk kettős állampolgárságunk, autonómiánk vagy erős Magyarország, nem megyünk semmire. Meg kell fogalmaznunk az alaptételeket, amiktől nem szabad eltérni. Erre többször volt kísérlet nálunk, egyszer a vajdasági négy magyar párt megfogalmazott egyfajta alaptételnek számító követelményt, de nem tudtuk kivitelezni. A politikai pártokat nem lehet kihagyni ebből az egyeztetésből, de nem szabad mindent rájuk bízni.