2024. április 16., kedd

Az óvodákat járják a modellezők

A zentai Népi Technika szakosztályának programjairól

Egész héten járják a falusi és a városi óvodákat a zentai Népi Technika modellező szakosztályának tagjai, az óvodásokat ugyanis arra tanítják, hogyan lehet habszivacsból repülőgépet készíteni. Hétfőn Felsőhegyen voltak, tegnap Tornyoson, ma Bogarasra és Kevibe látogatnak, holnap a városban az Ohrid utcai óvodába, pénteken pedig a József Attila utcai oviba mennek.

Bíró Magyari Tas, a modellezők szekciójának egyik tagja elmondta, hogy az ovilátogatást a Gyermekjóléti Akciótervből elnyert pénzből finanszírozzák, és hogy a gyermekeknek nagyon tetszenek a foglalkozások:
– Ez a programunk már tavaly is létezett, de akkor csak a városi óvodákba jutottunk el. Idén viszont úgy döntöttünk, a falusi gyermekeket részesítjük előnyben. A városiak bármikor bejöhetnek hozzánk a klubba, a program is több Zentán, faluról pedig tényleg ritkán hozzák be a gyermekeket. Azt szeretnénk, ha megismerkednének a modellezés alapjaival, és meglátnák, milyen könnyedén készíthetnek maguknak játékot. Azt tapasztaljuk, hogy a gyermekek szívesebben játszanak azzal a játékkal, melynek elkészítésében ők maguk is részt vesznek. Látni kellene, milyen élvezettel ragasztják és illesztik egymáshoz a formákat, milyen nehéz kivárniuk, hogy megszáradjon a ragasztó, és végre játszhassanak a játékkal.

Bíró Magyari Tas azt is elmondta, hogy október 1-je és 5-e között tartják a már szokásos nemzetközi modellkiállításukat. A hatodik alkalommal megtartandó rendezvényüknek ezúttal is a zentai Művelődési Ház kiállításterme ad otthont. Képviseltetni fogja magát a legtöbb vajdasági klub, érkeznek vendégek Magyarországról és Romániából is. Zentán eddig még nem látott 2–3 méteres repülőmodellek is lesznek majd, ami nem csak a gyerekeknek, de a felnőtteknek is érdekes lehet. A nyitva tartás alatt érdekes foglalkozások és bemutatók várják a látogatókat.

A megnyitó október 1-jén 10 órakor lesz. A kiállítás 9–től 12 óráig és 15–től 19 óráig tart nyitva.