2024. április 23., kedd

Töredékek

A népesség számához viszonyítva igen sok magyar tudós ért el kiemelkedő eredményeket a XX. századi természettudományban. Mindezt azonban többnyire külföldön tették, Németországban, Amerikában és másutt. Nagy tehetségek maradtak Magyarországon is, de nem váltak olyan sikeressé, mint a külföldre távozottak. Az elmenők mit vittek magukkal a kezdeti impulzusok és a szellemi alaptőkéjük mellett? Úgy tűnik: a közös társasági létformát, amely ugyan lazán szerveződött, de mégis alkalmat kínált a folytonos vitára tudományos kérdésekről, politikai eseményekről és köznapi ügyekről egyaránt. Otthon híres volt Polányi édesanyjának értelmiségi szalonja, ahol a tudós Pólya György Karinthyval beszélgetett, Ady Endre a kémikus Liebermann Leóval, Jászai Mari meg Tangl Ferenccel, a fiziológia professzorával. Valami hasonló alakult ki utóbb Berlinben, Polányival és Szilárddal a középpontban, akár valamelyikük lakásán, akár a kávéházban. De volt hely, ahol Szilárd elmondhatta Gábor Dénesnek, hogyan lehet elektronmikroszkópot készíteni, Wigner pedig a fizikai absztrakciókról elmélkedett Tellerrel. Voltaképpen tehát szenvedélyesen érdeklődtek minden intellektuális probléma iránt, s ennek kapcsán (is) keresték egymás társaságát.

A száznegyven esztendeje született és nyolcvan éve elhunyt Ferenczi Sándor – Sigmund Freud közeli munkatársaként – lényeges szerepet játszott a nemzetközi pszichoanalitikus mozgalom megszervezésében. Freud egyébként keményen bánt tanítványaival, uralkodási hajlama nem szívlelte az eltérő véleményeket, ilyenkor általában azonnal egy előkészületben levő „árulásra” kezdett gyanakodni. Ferenczi Sándorral voltaképpen kivételt tett, szellemi fiának tekintette, s szerette volna, hogy ő lépjen az örökébe, különösen azt követően, hogy C. G. Jung más utakra tért. Ferenczi gyengéd fiúi szeretettel viseltetett iránta, ám ez sem volt mindig egyszerűen megoldható. Egy szicíliai közös utazás után kesernyésen jegyzi meg: „Túl nagy volt nekem, túl sok volt benne az apából”. (Hosszú évekre rá Ferenczi is szakított Freuddal, de kapcsolatuk nem szakadt meg teljesen.) A két tudós barátságához nyilvánvalóan hozzájárult azonos, zsidó származásuk, másfelől pedig közismert, hogy azokban az időkben az asszimilált zsidók előszeretettel fordultak a mélypszichológia és a szociológia felé. Életrajzkutatóik megállapították, hogy Freud és Ferenczi kapcsolatában „egy egész elsüllyedt múlt visszhangzott, s szerepet kaptak benne a kis nyelvi cinkosságok, a szülők által beszélt jiddisre tett utalásoktól kezdve az úgynevezett zsidó viccekig”. Egy ezek közül. Kérdés: Mi a különbség egy galíciai vándor kereskedő és egy neves pszichoanalitikus között? Válasz: Egy generáció.

Václav Havelről köztudott, hogy jómódú polgárcsaládban született Prágában. Az egyetemre nem nyert felvételt „burzsoá” származása miatt, ezért egy laboratóriumban dolgozott segédként, valamint taxisofőr is volt, majd egy színházban kapott állást. 1963-ban mutatták be első darabját, majd az 1968-as csehszlovákiai invázió után eltiltották a színháztól, ezután fizikai munkás lett, s mivel részt vett a Charta ’77 mozgalomban (mint szóvivő), öt és fél évre bebörtönözték. 1989-re ő lett az emberi jogok és a politikai liberalizáció fő szószólója. A „bársonyos forradalomban” vezető szerepet töltött be, s ő lett az 1990-es első szabad választások után Csehszlovákia első köztársasági elnöke. Nos, egy díj átvétele alkalmából beszédet mondott az amerikai Stanford Egyetemen, a megőrzött szöveget olvasva érdekes fejtegetésére figyelhetünk fel. Havel úgy véli, hogy az emberi kultúrákban és vallásokban mérhetetlenül sok a közös vonás, létezik tehát valamiféle, lényeges és rejtelmes „tudomány előtti tudás”, amelyet – paradox módon – gyakorta a modern tudomány újabbnál újabb felfedezése erősíti meg, bár a tudósok azt nem is olyan régen még merő látszatként vagy metaforaként kezelték. „Úgy fest – mondja Havel –, mintha volna valamilyen antennafélénk, amely jeleket fog egy fizikailag meghatározatlan, az egész emberi nem tapasztalatát kisugárzó adóból.” Bár tart attól, hogy gondolatmenetét egyesek „misztikusnak” címezik majd, végül úgy sommáz, hogy az emberiség egyik legalapvetőbb tapasztalata, amely valóban egyetemes és egyesíteni képes: a szó legtágabb értelmében vett transzcendencia tapasztalata. És spirituális dimenzióban éppen az képes összekötni minden kultúrát.