2024. április 19., péntek

Szurkolói felszólítás: vetkőzzetek félmeztelenre, most! VIDEÓ!

Miután a belgrádi Partizan a Ludogorec elleni vereséggel kiesett a labdarúgó Bajnokok Ligájából, a fekete-fehérek egyik vezérszurkolója, név szerint Miloš Radisavljević Kimi, átmászott a kerítésen és elvette Marko Šćepovićtól a csapatkapitányi karszalagot, bebizonyosodott, hogy Szerbiában egyes drukkereknek továbbra is teljhatalma van: azt tesznek, akkor és amit akarnak. Az eset utáni sajtótájékoztató, amin Radisavljević és Šćepović is jelen volt, is ezt bizonyította, ugyanis a Partizan játékosa igyekezett mindenkit meggyőzni, hogy nem szabad hinniük a szemüknek, ugyanis ő önként adta oda a karszalagot (a felvételeken jól látszik, hogy Radisavljević veszi le a karjáról).

Nem kellett sokat várni az újabb esetre, hogy ismét megerősítést nyerjen az az állítása, mely szerint Szerbiában a szurkolók szavai milyen erővel bírnak: a hétvégi Voždovac–Crvena zvezda (1:0) mérkőzés után a fővárosi piros-fehérek szimpatizánsai elégedetlenek voltak az eredménnyel, ezért leköpködték és megdobálták „kedvenceiket”, akik a találkozó után a lelátó azon része elé mentek, ahol a drukkerek tartózkodtak. Ez azonban nem volt elég, a szurkolók jelezték, elégedetlenek a labdarúgók teljesítményével, akik nem méltók a piros-fehér mez viselésére, emiatt felszólították őket, hogy azonnal vessék le a mezeket, s dobják a nézők közé. A játékosok pedig nem mertek ellentmondani, így félmeztelenre vetkőzve hagyták el a pályát. Két kivétel akadt: az egyik Miloš Ninković, a másik pedig a kapus Boban Bajković, aki kiválóan védett a találkozón, több biztos góltól mentette meg csapatát, így az ő mezére nem tartottak igényt a drukkerek, ő a teljes szerelésben távozhatott az öltözőbe. A találkozón, amikor a Voždovac megszerezte a vezetést, a Crvena zvezda szurkolói folyamatosan azt skandálták, hogy „meddig szégyenítetek még bennünket?”

A mérkőzés után a Crvena zvezda labdarúgói erős rendőri jelenlét kíséretében mentek vissza a saját stadionjukba: az autóbuszt, amelyben labdarúgók és a szakmai stáb tartózkodott, két személygépkocsi és három rendőrségi jármű kísérte.

A legfrissebb hírek szerint, szinte biztos, hogy Slaviša Stojanović távozik a Crvena zvezda kispadjáról. Az edző a Voždovac elleni vereség után nem nyilatkozott az Arenasport újságírójának, függetlenül, hogy ez kötelessége lett volna. A belgrádi tájékoztatási eszközök információi szerint Milovan Rajevac és Vladimir Petrović Pižon közül kerül majd ki az utódja.