A történet valamikor 1963-ban kezdődött, amikor néhány lelkes fiatal a helyi fociklub öltözőjében arra az elhatározásra jutott, hogy asztaliteniszklubot alapít. A történet azután sikersztori lett, hiszen a Csóka fennállása alatt négy országos csapatbajnoki titulust szerzett, s csak az országos egyéni aranyak száma 200 felett van.
Ahogy azt Vorgić Dognár Otília klubelnök felszólalásában hangsúlyozta, a klub és a bánáti városka nevét azóta már a világ összes pontján ismerik, s nem mellékesen a klubban becslések szerint eddig 5-6000 gyerek fordult meg, tehát több, mint amennyi Csóka lakossága jelenleg. „Drága emlékű tanárunk és edzőnk, Szabó István mondta mindig: a legnagyobb dicséret, amit egy asztaliteniszklub kaphat, az az, hogy pezseg benne a pingpongélet. A mi egyesületünk ilyen volt az elmúlt 50 évben, és ilyen ma is.”
Az 50 év alatt számos jó barátja lett a csókai asztaliteniszezőknek, s ez a pénteki ünnepi rendezvényen meg is látszott, hiszen a világ minden tájáról odasereglettek az egykori játékosok és tisztelők. Magyarországról többek között megjelent dr. Ormai László és Fülöp István, akik a legendás Statisztika vezetőiként kiváló kapcsolatokat ápoltak a Csókával:
„A Statisztika volt az első csapatok egyike, amely Csókán járt, Magos Judittal és Kisházi Beával. Akkor még kislány volt Palatinus, Király és Perkučin. Szabó Pistával nagyon jó barátság fűzött össze, személyesen és a sport tekintetében. Rengeteget edzőtáboroztunk együtt Csókán és Budapesten, és játszottunk is, az újoncoktól kezdve a BEK-elődöntőig. Ha egyetlen dolgot említhetnék meg, talán az lenne, ami már manapság nagyon ritka, hogy nemcsak vetélkedés volt, hanem barátság. A sportszerűség határait soha senki nem lépte át, és amikor vége lett a meccseknek, együtt ültünk le vacsorázni és meginni egy pohár bort. Ezért mindig kellemesen emlékezek vissza a Csókára, s nagyon örülök, hogy Kormányos Laci megpróbálja az egészet továbbvinni. Őt Szabó Pista hozta el hozzám, amikor már betegeskedett, s utódjaként mutatta be” – nyilatkozta Ormai, majd Fülöp hasonlóképp folytatta: „Fantasztikus jó érzés visszatérni Csókára. Én az Erdélyi és Golić nővérek generációjával voltam együtt, sokat edzőtáboroztunk együtt, de soha nem voltunk ellenségek, mindig jóban voltak a lányok. A meccsekre már igazából nem is emlékszem, hanem a közösen eltöltött jó időkre, hiszen a lányok és az edzők is megtalálták egymást, s ez nagyon ritka már a mostani életben.”
A hazalátogatók közül a legnagyobb név talán Ilie Lupulescu volt, aki huzamosabb ideje már az Egyesült Államokban, Chicagóban él, ahol Biljana Golićtyal együtt a Killerspin sportszergyártó cég képviselője, közben pedig edzősködik, tornákat szervez: „Nekem Csóka hallatán az én első lépéseim jutnak eszembe, hiszen az uzdini edzőnk is Szabó Pista bácsinál tanulta meg a szakmát. Pista bácsi nagy edző volt, s boldogan jöttem el, mert talán mindent a csókaiaknak köszönhetek.” Hasonlóan nyilatkozott Aleksandar Matković, az Európai Asztalitenisz-szövetség alelnöke is, aki elmondta, 42 évvel ezelőtt Csókán játszotta le élete első tornáját.
Persze, Erdélyi Szilvia és Annamária is hazajött, itt volt a már említett Biba Golić és húga, Katarina, aki a szervezői feladatokat vállalta, Tápai Éva és sokan mások, akik egyjátszmás bemutató meccseket játszottak, majd Biba és Szilvia egy 30 pontig tartó szettben Lupulescut nyüstölte, a nemrég műtött Aleksandar Karakašević pedig három belgrádi színész haverjával „csinálta a fesztivált”. S hogy ki nyert? Hát a nézők, mert mindenki jól szórakozott, kiváló labdameneteket láthattunk, s meggyőződhettünk arról, hogy ugyan néhányan már nem aktívak, de a kezük még a régi.
A revümérkőzéseket állófogadás követte a klubban, majd a közös vacsoránál ajándékokkal kedveskedtek a klubban megfordult játékosoknak és sportvezetőknek, valamint a szponzoroknak és a sportbarátoknak. Kormányos László, az ünnepség menedzsere így foglalta össze a jubileumot: „Örömteli pillanatokat élhettünk át, hogy legalább egy napig Csóka volt az asztalitenisz fővárosa. Külön örömöt jelent az, hogy ismét láthattuk a már 81 éves Ormai Lászlót, de egy kicsit csalódást jelent az, hogy a Szerbiai Asztalitenisz-szövetségből a vezetőknek más dolguk volt, és nem jelentek meg. Óriási köszönettel tartozunk a csókai »ütősnégyesnek«, tehát Erdélyi Szilviának és Annamáriának, valamint Biljana Golićnak és Tápai Évának, akik nélkül nem lett volna ilyen a revü, s ki kell emelni Ilie Lupulescut is, aki csak erre az egy napra látogatott haza, s már repült is vissza az Egyesült Államokba. Felejthetetlen este volt.”
