2024. március 28., csütörtök

Lavrov „zsarolással” vádolja Washingtont

Moszkva kész csapatokat küldeni Szíriába

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter tegnap „zsarolással” vádolta az Egyesült Államokat, egyúttal közölte, Moszkva kész csapatokat küldeni Szíriába, hogy garantálják az ENSZ vegyifegyver-szakértőinek biztonságát.

„Amerikai partnereink zsarolni kezdtek bennünket: ha Oroszország nem támogatja az ENSZ Biztonsági Tanácsának egy, az Alapokmány VII. fejezete értelmében előterjesztett határozatát, ők nem fognak tovább együttműködni a Vegyifegyver-tilalmi Szervezettel” – közölte Lavrov a Pervij Kanal (Egyes Csatorna) orosz állami tévének adott interjúban.

Az orosz külügyminiszter véleménye szerint a vegyi fegyverek tilalmáról szóló nemzetközi egyezmény szervezete (OPCW) közel van ahhoz, hogy döntést hozzon Szíriáról, ám a folyamatot „néhány nyugati partner arrogáns hozzáállása veszélyezteti”.

Lavrov emellett bírálta a nyugati hatalmakat, amiért „elvakultan” próbálják leváltani a szíriai kormányzatot, miközben Moszkva célja az, hogy megoldódjon a vegyi fegyverek problémája a polgárháborús országban. „Egyedül az a fontos számukra, hogy bebizonyítsák felsőbbrendűségüket” – tette hozzá az orosz diplomácia vezetője.

Washington, London és Párizs a világszervezet égisze alatt erőteljes határozatot akar tető alá hozni, adott esetben az ENSZ Alapokmány VII. fejezetére hivatkozva. Ezt a lépést az orosz külügyminiszter ellentétesnek tartja a vegyi fegyverek leszereléséről szóló orosz–amerikai megegyezéssel.

Az orosz külügyminiszter tegnap azt is közölte, Oroszország kész csapatokat küldeni Szíriába egy nemzetközi kontingens keretében, hogy garantálják az ENSZ szakértőinek biztonságát: „Készek vagyunk katonai és rendőri erőket küldeni, hogy részt vegyünk az erre irányuló erőfeszítésekben.” Lavrov úgy gondolja, hogy nem lenne szükség jelentősebb kontingensre, elegendő lesz katonai megfigyelők jelenléte.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyelőre nem adta jóváhagyását a Moszkva és Washington által kötött megegyezéshez a szíriai vegyifegyver-arzenál megsemmisítéséről, mivel az Egyesült Államok és Oroszország megosztott abban a kérdésben, hogyan biztosítsák a megállapodás betartását. Barack Obama amerikai elnök figyelmeztetett, hogy ha Aszad elnök megszegi az egyezséget, az Egyesült Államok kész katonai csapást mérni Szíriára.