2024. március 28., csütörtök
TOPOLYA

Stagnál a gazdasági csökkenés

A városnapi rendezvények lezárásaként önkormányzati fogadást szerveztek a Topolya községi vállalkozók, cégvezetők számára. Az ünnepségen a közel nyolcvan meghívott mellett jelen volt Slobodan Vojinović, a szabadkai Körzeti Gazdasági Kamara elnöke is.
Csütörtökön este a Capriollo étteremben Kókai Mernyák Melinda polgármester ünnepi fogadást adott Topolya község vállalkozói számára.

– A mindennapi problémák megoldására rengeteg energiát fordítunk, de most a megterített asztalnál, kellemes, oldott légkörben beszélgetünk, nem csak a gondokról, inkább az örömökről, és a céljainkról, amelyek közösek – ezekkel a szavakkal köszöntötte a polgármester asszony a megjelenteket, majd elhangzott, hogy az elmúlt év végén a topolyai községben 408 vállalatban 5026-an dolgoztak a gazdaságban. A bejegyzett cégek között igen sok, ahol nincs egyetlen alkalmazott sem, 16 cégben 10–20-an dolgoznak, 20–50 alkalmazottal 19, 50–100 munkással 7 vállalat működik községünkben. Négy olyan cég van, ahol 100 és 150 közötti a dolgozók száma, hat olyan, ahol 150–200-an vannak munkaviszonyban. Kétszáznál több alkalmazottja egy cégnek van, és háromszáznál is több kettőnek, az IM Topola és a Perutnina Ptuj vágóhidaknak. Amennyiben a helyi önkormányzat és gazdaság képviselői összefognak, könnyeben oldhatók meg az előttünk álló feladatok – összegzett a polgármester asszony, és végül elmondta, hogy a közeljövőben szeretnének egy gazdasági kalauzt megjelentetni, melyben a községben működő gazdasági szubjektumok szerepelnének.

Slobodan Vojinović, a szabadkai Körzeti Gazdasági Kamara elnöke is meleg szavakkal üdvözölte a megjelenteket, és javasolta, hogy évente akár két alkalommal is sor kerülhetne hasonló találkozóra. Beszédében kiemelte, hogy a topolyai község gazdaságában sikerült megállítani a visszaesést, és eljött az idő, amikor ez a görbe megindulhat fölfelé. Ehhez arra van szükség, hogy Topolya még jobban nyisson, hogy bemutassa lehetőségeit. A gazdasági kamara községbeli tagjainak munkáját dicsérve arról is szólt, hogy a bécsi befektetési konferencia után most az őszi moszkvai rendezvényre készülnek, de nemrégiben egy kínai gazdasági vásáron is bemutatkoztak.

– Az önkormányzatnak sokat kell tennie annak érdekében, hogy a vállalkozók jól érezzék magukat a községben, jól esik, ha dicsérnek bennünket, ha ilyen és hasonló alkalmakkor felszólalhatunk, hisz mi is szeretjük, ha a sikereinket valamilyen szinten elismeri a közösség. Ez egy jó alkalom a barátkozásra, akár hasznos kapcsolatteremtésre. A találkozó egy lehetőség az új információk szerzésére, és lehetőség számomra, hogy elmondjam, a láncgyártás mellett jelentős a galvanizációs részlegünk, a kötélgyártás és a műanyagfröccsöntés is – értékelte az összejövetelt ifj. Méhes Béla a kétszáz embert foglalkoztató, 52 éves hagyománnyal rendelkező bácskossuthfalvi Sila Rt. igazgatója.

Végül a megjelent vállalkozóknak, cégvezetőknek, önkormányzati tisztségviselőknek levetítették azt a kisfilmet, amelyet a Tájékoztatási Közvállalat készített a képviselő-testület szeptember 15-i, ünnepi ülésére az elmúlt egy év történéseiről a topolyai községben.