2024. április 19., péntek

Kerékpárra föl!

Vasárnap autómentes nap a Tisza mentén is

Izgalmas rendezvény várja mindazokat a hétvégén, akik nem félnek egy kis testmozgástól és az újdonságokra is fogékonyak: a Zentai Ifjúsági Szervezet a Tisza menti településeken megszervezi a Critical Mass nevet viselő, világszerte népszerű akciót, amelynek lényege, hogy egy adott napon az emberek kiszállnak az autójukból, kerékpárra ülnek, és közösen bicikliznek egyet. Az eseményt rendszerint az autómentes világnap idejére időzítik; vasárnap, szeptember 22-én tehát, akinek kedve van csatlakozni egy nagyobb közönséghez, tegyen egy próbát!

Az előkészítésben részt vesz a Locator környezetvédő egyesület, a Magyarkanizsai Természetjáró Egyesület és Zenta Község Idegenforgalmi Szervezete is. A rendezvény létrehozásában Zenta mellett Kanizsa, Ada, Csóka, Törökkanizsa és Topolya önkormányzata vesz részt.
Hogy pontosan mire is számíthatnak a résztvevők, azt a szervezőktől, Szepesi Zoltántól, Herédi Krisztiántól és Sőregi Szabolcstól, a Zentai Ifjúsági Szervezet tagjaitól kérdeztük.

Critical Mass-rendezvényeket többnyire nagyvárosokban tartanak, olyan településeken, ahol eseményszámba megy, ha az ember biciklire ül. Úgy látják, immár vidékünkön is ez a helyzet?


Szepesi Zoltán:
– Igaz, hogy eddig ezt a rendezvényt csak a nagyobb városokban szervezték meg, de fordítsuk meg a kérdést: miért ne szervezhetnénk mi is, egy kisvárosban?! Szerintünk ez a mozgalom nem arról szól, hogy ki hol lakik, hanem hogy hogyan gondolkodik. Sajnos egyre elterjedtebb az a szokás, hogy mindenhová autóval megyünk. A kisvárosban ez még jobban látható, ugyanis nincs tömegközlekedés, ami alternatívája lehetne az autózásnak. Az emberek többsége a nap folyamán olyan távokat tesz meg autóval, amennyit biciklivel is kényelmesen meg lehet tenni. Úgy gondoljuk, ha egy ilyen megmozdulás alkalmával megmutathatjuk az embereknek, hogy kerékpárral nemcsak gyorsan, de relatív kis erőfeszítéssel meg lehet tenni 8–10 kilométert, és ha ennek hatására legalább néhányan inkább a biciklit választják (még ha csak alkalmanként is), már megérte az egész. Jövőre talán még többen látják így, míg végül sokkal racionálisabb lehet a közlekedés. A kisvárosi biciklizés mellett szól az is, hogy van hagyománya, sokkal tisztább a levegő az utakon, és a kis távolságok miatt olyan gyors is lehet, mint az autó.
Herédi Krisztián: – Fontos leszögezni: nem csak a kerékpárosokat várjuk a Critical Mass-ra, hanem mindenkit. Akinek sétálni támad kedve vasárnap, nyugodtan látogasson ki a helyszínre, hisz lesznek érdekes programok mindenki számára.

Mivel tudják buzdítani az embereket, hogy Kanizsán, Zentán, Adán, Csókán, Törökkanizsán, ahol amúgy is bevett közlekedési eszköz a kerékpár, ezen a napon a szokásos vasárnapi pihenés helyett a kerekezést válasszák?


Sőregi Szabolcs:
– Azt mondják, egy fecske nem csinál nyarat, de én ezt nem így látom. Szerintem igenis, csinálhat. Hiszen korábban megszerveztünk más rendezvényeket is (Játékok Határok Nélkül, Kincskeresés, Téli Játékok), amelyeket csupán 10–15 fős kemény mag szervez, mégis nagyon sok fiatalt vonzanak, és azok az akciók, pillanatok kiemelkednek a mindennapok szürkeségéből. Manapság, amikor a fiatalok csak a számítógép mellett ülnek és ott „barátkoznak”, rendkívül nagy szükség van az olyan eseményekre, amelyek megmozgatják a fantáziájukat. A Critical Mass, mint ahogyan a nagyvárosokban is láttuk, rendkívül jól összehozza az embereket. Az együttes kerékpáremelésnek közösségteremtő hatása van.

Mire számítsanak azok, akik csatlakozni szeretnének az akcióhoz?

Sőregi Szabolcs:
– Először is, közös bringázást szervezünk a Kanizsáról, Törökkanizsáról, Csókáról, Adáról, Topolyáról indulóknak, akikkel utóbb körbekerekezzük Zentát. Minden olyan résztvevőnek, aki előre regisztrál (a következő űrlap segítségével: www.docs.google.com/forms/d/1NAJlPUZYASHbYJ3i0EXG5UIUoPiQVH8_tnNnahJNu9Y/viewform), kiadós ebédet biztosítunk. De lesznek ügyességi játékok, lesz salsa party, koncertezik az Oliver & Friends, és lesz bicikli szépségverseny. Szervezünk környezetvédelmi előadásokat és lesz kerékpár-szerelési verseny is.

A rendezvények vasárnap délben kezdődnek Zentán a Fő téren, a szervezők mindenkit szívesen látnak 0-tól 100 éves korig. Az érdeklődők Horgosról a nyugdíjasotthon elől indulhatnak Zentára 8.15-kor. A magyarkanizsaiak a középiskola elől startolnak 9.30-kor, Adorjánon a bringások 10.30-kor indulnak a templom elől. A tervek szerint a kerekezők 11.30-kor indulnak tovább Felsőhegyről.
Mindenki, aki szívesen venne részt a rendezvényen, a részletekről a szervezők Facebook-oldalán, a www.facebook.com/zisz.soo címen tájékozódhat.