2024. április 16., kedd

Ajándékötösnek ne nézd a fogát?!

Belgrádi kezdeményezés a Vuk-diploma eltörlésére

Ahol sohasem volt Vuk-diploma, ott jól tudják, hogy nincs olyan diák, aki kimagaslóan teljesítene minden tárgyból. Mert ez szinte lehetetlen. Ha mégis lehetséges volna, akkor is egymillióra jutna talán egy.

Ehhez viszonyítva nálunk tucatszám kerülnek ki minden nemzedékből a Vuk-díjasok. Magam is akkor döbbentem rá a helyzet abszurditására, amikor a bombázás évében, 1999-ben középiskolába iratkozó gyerekemmel egy szegedi középiskolába jelentkeztünk. Jól megnézték a fiamat a csupa ötös bizonyítványa láttán, gratuláltak is hozzá, mondván, bizony megtiszteltetés számukra, ha hozzájuk iratkozik. Már-már megijedtem, hogy „alább adjuk”, és a fiút képességei alatti iskolába íratjuk, mígnem ,megnyugodva” lehiggadtam: találkoztak már ebben az iskolában is Vajdaságból érkező színkitűnő diákkal, és tudják nagyon jól, mivel állnak szemben.

Ott, Szegeden tapasztaltam először, hogy megmosolyogják az itthon sokéves gonddal, kitartással, rámenőséggel, nem ritkán harccal kivívott oklevelet, mely itthoni iratkozáskor (nem kevésbé rivalizáló szülők között a társasági életben) komoly szerepet játszik. Rá kellett döbbennem, hogy nem túloznak Magyarországon, mi vagyunk a sznobok, ha elhitetjük magunkkal, kivételes tehetségű a gyerekünk, és egyaránt nagy teljesítményre képes matematikából meg zeneművészetből, fizikából meg földrajzból, irodalomból, nyelvtanból, idegen nyelvekből..., az égadta világon mindenből. Hát, biz' ez túlzás! Attól még kivételes a gyerekünk, ha „csak” természeti tárgyakból, „csak” nyelvekből, vagy éppenséggel kézügyességben erős, átlagon felüli, azaz kitűnő.

Erre a visszásságra mutatott rá a Belgrádi Gimnáziumok Fóruma, tegnap ugyanis levélben fordultak Tomislav Jovanović új oktatásügyi miniszterhez, és arra kérték, törölje el minél előbb ezt az oklevelet. Mint leszögezték, a Vuk-diploma kifordult önmagából, nagy kárt tesz az értékrendben és az oktatási rendszerben. A díjazottakban olyan téves érzést és reményt kelt, miszerint másoknál értékesebbek, sikeresebbek, viszont utólag kiderül, hogy a Vuk-diplomások jelentős részéből átlagos középiskolás és nem túl sikeres egyetemi hallgató válik. A fórum tagjai szerint az oktatási rendszer reformjánál is fontosabb olyan intézkedések meghozatala, melyek segítségével megszabadulhatunk a túlhaladott normák és felbomlott értékrend káros következményeitől Szerbiában.

„A Vuk-diploma megszüntetése, törlése hozzájárulna az általános- és középiskolákban az értékrend stabilizálódásához, az igazságosabb osztályzáshoz, a tanulók nagyobb motiváltságához és a tanárok jobb munkájához. Ha minden marad a régiben, akkor a szülők már a hatodik osztálytól kezdődően továbbra is nyomást gyakorolnak gyerekeikre, a tanárokra, hogy a négyest, sőt hármast ötösre javítsák, majd aztán a tanárok és az iskolák az egymás közötti versengésben hozzájárulnak a Vuk-diplomások hiperprodukciójához, ajándékötösöket osztogatnak, miközben magukat is, másokat is becsapnak” – szögezte le többek között a fórum.

A Belgrádi Gimnáziumok Fóruma valójában egy befolyásos szakszervezet, mely a tanügyiek érdekvédelmén túl a szakma érdekeit, az oktatás milyenségét is figyelemmel kíséri. Nemrégiben nagyban hozzájárultak, hogy elodázzák a szakközépiskolák és a gimnáziumok meglehetősen megfontolatlan reformját.