2024. március 29., péntek

Nevünkben, de ellenünk

Úgy tűnik, nem múlhat el nyári vadászidény anélkül, hogy ne kelljen pirulnunk, magyarázkodnunk, és újra meg újra kiállnunk a mundér becsületéért. Mindezt az évről évre ismétlődő törvénysértések miatt.
Történt a minap – az MTI tudósítása szerint –, hogy magyar vámtisztek több mint hétszáz védett madár tetemét találták meg a tompai határátkelőn olasz állampolgárok autóiban. A két személygépkocsiban 626 fürj, 84 erdei pityer, 4 fitiszfüzike, 1 mezei poszáta, 1 sárga billegő és 1 guvat teteme volt elrejtve. A kihallgatáson az olaszok elmondták, hogy az unió területén védett madarakat többségét ők ejtették el, egy részét pedig ajándékba kapták itteni barátaiktól.

Mivel a nyomozást a magyar hatóságok folytatják, nem lehet tudni, hogy az eset kapcsolatban áll-e a magyarkanizsai horgászoktól hallottakkal. Elmondásuk szerint az esetet megelőző napokban – de még a múlt vasárnap megtartott kuttyogatóverseny idején is – csalisípok és lövések hallatszottak „valahonnan a bánáti oldalról”.
Meddig kell még a becsületes vadászoknak tűrniük, hogy a pénzéhes, nyerészkedő, rábsic módszereket alkalmazó és elnéző vezetők miatt az egész hazai vadásztársadalom évről évre a vádlottak padjára legyen ültetve?!
A vadászatról szóló törvény világosan kimondja, hogy tilos az elektronikus csalisípok, csapdák és más hasonló eszközök használata mind a vadászidénnyel védett, mind a szabadon vadászható állatok elejtéséhez. Ebben nincs semmi kétértelmű, semmi félremagyarázható, csak be kell tartani. Egyesek, úgy tűnik, nem hajlandóak.
A magukat a törvények föle emelő vadászegyesületi vezetők arra hivatkoznak, hogy a külföldi vendégvadászok csak akkor hajlandóak eljönni és pénzüket itt hagyni, ha megfelelő mennyiségű fürjet, galambot, gerlét tudunk lövetni velük, és ha a zsákmányolt madarakat elvihetik. Ez valószínűleg így is van. Azzal is tisztában vagyunk, hogy az egyesület működtetéséhez pénzre, sok pénzre van szükség, és azt a pénzt valahonnan elő kell teremteni. Tudjuk továbbá, hogy a hetvenes–nyolcvanas években a vadásztársaságok legnagyobb bevétele éppen a nyári idényben vadászható madarak lövetéséből származott. De azok az idők elmúltak, és nem fognak visszatérni. Ennek ellenére a hajdani vendégeiket, mostani barátaikat visszahívják, mindent megengednek nekik abban reménykedve, hogy valahogy átcsúsznak az ellenőrzésen, és sikerül átcsempészniük a lőtt madarakat az unió határain.
Az esettel kapcsolatban azonban felmerül egy mind gyakrabban visszatérő kérdés. Miért hagyják figyelmen kívül a törvényszegéseket pénzért elnéző egyesületi vezetők, hogy ténykedésük által valójában lovat adtak a vadászatot ellenző lobbi alá?
Az igazi vadászok pedig csupán abban reménykedhetnek, hogy a bűnösök ezúttal elnyerik méltó büntetésüket. Aki törvényt sért, az feleljen. És ne kelljen az igazi vadásznak mások kapzsisága miatt pirulnia!