2024. március 28., csütörtök

Bemutatták az újvidéki szakszervezetek monográfiáját

A székvárosi Svetozar Marković Munkásotthonban tegnap bemutatták az Újvidéki szakszervezetek a XX. század végéig c. kötetet. Az Újvidék Város és Község Független Szakszervezeteinek Szövetsége által megszervezett könyvbemutatón Miroslav M. Jovičin szerző is részt vett, s örömét fejezte ki, hogy a szakszervezetek történetét immár kinyomtatott formában is kezébe veheti minden érdeklődő.

A 18 hónapig készülő monográfia minden szakmai követelményt kielégítő munka – hallottuk a szerzőtől. A szakirodalom gondos megválogatását  komoly kutatómunka követte, a legtöbb időt ez követelte a könyv elkészítése során, majd végül következett a legszebb rész, az írás – mondta M. Jovičin.

A monográfia első része az 1868-tól az első világháborúig terjedő történelmi időszakot öleli fel és kíséri figyelemmel az Újvidék területén működő szakszervezetek történetét. A könyv második része az első világháborútól a Jugoszlávia megalakulásáig terjedő időszakkal foglalkozik. A kiadvány harmadik, egyben utolsó része a második világháború végétől 2000-ig  tevékenykedő szakszervezetek aktivitását mutatja be részletesen.

A szerző hangsúlyozta, hogy mint minden igazi történész, ő is kerüli a politikai színezetű történetírást, s most bemutatott könyve is kiválóan tükrözi ezt az objektív hozzáállást.