2024. április 19., péntek

Együttes erővel a város fejlődéséért

Zentán a város napján átadták a kitüntetéseket, kiállítás nyílt és megkoszorúzták a zentai csata emlékhelyét

A zentai csata 316. évfordulóján, Zenta város napján tegnap díszülést tartott a községi képviselő-testület, amelyen átadták a város legrangosabb kitüntetéseit. A díszülés után a Művelődési Ház kiállítási termében Nikowitz Oszkár, Magyarország belgrádi nagykövete megnyitotta a Hidak – Korok – Budapest című kiállítást, majd a Tisza-parton, a zentai csata emlékhelyén megkongatták a harangot, és a városnapi ünnepség résztvevői koszorút helyeztek el.

A képviselő-testület díszülésén Ceglédi Rudolf polgármester üdvözlő beszédében hangsúlyozta, hogy elődeik példáját követve, azon munkálkodnak, hogy fejlődjön és gazdagodjon a község:
– Zenta község önkormányzatában minden erőnkkel azon fáradozunk, hogy városunk és a hozzá tartozó falvak mindnyájunk számára otthonossá váljanak, hogy érdemes legyen itt élni, családot alapítani, gyermekeket nevelni, terveket szőni. Az elmúlt egy évben is azon munkálkodtunk, hogy olyan maradandó értékeket hozzunk létre, amelyekkel jobbá, szebbé tehetjük környezetünket, megkönnyíthetjük polgáraink mindennapjait – mondta a polgármester, majd ismertette a közös erővel folytatott erőfeszítéseket. Kiemelte a megújuló energiaforrásokra épülő, korszerűbb és gazdaságosabb, biomasszával működő távfűtési rendszer kiépítéséről szóló szerződés megkötését; a sportcsarnok építését, ami három évvel ezelőtt kezdődött, s a befejezéshez közeledik. Emlékeztetett arra, hogy az illetékes tartományi titkárság, a kormány és a helyi cukorgyár támogatásának köszönhetően jelentős eszközökkel, műszerekkel gazdagodott a Zentai Közkórház. Hozzáfűzte, hogy fontosnak tartják azt az együttműködési megállapodást is, amelyet a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központtal írtak alá.

Az oktatás területéről a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, valamint az Egészségügyi Szakközépiskola tízéves évfordulóit említette meg, s ennek kapcsán kiemelte, hogy mindkettő jó befektetésnek bizonyult, mivel a Tisza mente legnépszerűbb oktatási intézményeivé fejlődtek.

A polgármester megjegyezte, hogy Zenta község életében nagyon fontos szerepe van a kultúrának és az oktatásnak, s ezeket a tevékenységeket a jövőben is erősíteni szeretnék. Emellett kitartóan dolgoznak a gazdaság és a mezőgazdaság fejlesztésén, új munkahelyek teremtésén, hogy a városban élő fiatalok ne az elvándorláson gondolkozzanak, hanem itt, a szülőföldjükön tervezzék a jövőjüket.

A polgármestert követően Širková Anikó, a képviselő-testület elnöke üdvözölte a jelenlévőket, majd átadták a város kitüntetéseit. Az idén Pro Urbe díjat kapott Gergely József okleveles biológus, lapunk újságíró-fotóriportere és Muhi Béla tanár, okleveles fizikus. A kimagasló teljesítményért fiataloknak járó Juventus Pro Urbe díjat Ana Gebeješ egyetemistának és Juhász Kristóf középiskolás diáknak ítélték oda. A község díszpolgára címmel dr. Kószó Pétert, Hódmezővásárhely alpolgármesterét tüntették ki.
A díszülést követően a Művelődési Ház kiállítási termében bemutatták azt a Hidak – Korok – Budapest című vándorkiállítást, amely Pest-Buda, illetve Budapest 200 éves történetét mutatja be hídjai történetén keresztül. A 40 tablóból álló összeállítás mintegy két évszázadot jelenít meg, külön fejezet jut 1848–49-nek, 1945-nek és 1956-nak. A kiállítást Nikowitz Oszkár nagykövet nyitotta meg, aki beszédében a hidak összekötő szerepének fontosságát hangsúlyozta. Úgy fogalmazott, hogy a hidak nemcsak szimbólumai az emberek egymáshoz való közelítésének, a hidak valóban embereket kötnek össze.

A vándorkiállítás 2011 májusában került először a nézők elé Strasbourgban, az Európai Parlamentben, továbbá bemutatták Csíkszeredában, Vukováron és a brüsszeli Magyar Házban is, illetve Óbecsén, Adán és Nišben. A kiállítás tíz napig tekinthető meg.