2024. április 18., csütörtök

Nem semmisítették meg a törvénytelen földrendeletet

A városi képviselő-testület tegnapi ülését egyes pártok bojkottálták

A városi képviselő-testület tegnapi rendkívüli ülését, amelynek napirendjén csupán egy 2007-ben meghozott rendelet hatályon kívül helyezése szerepelt, miszerint az egyházaktól a használatra odaítélt állami mezőgazdasági földterületeket a város visszavette volna, elhalasztották.

A városi képviselő-testület ebben az évben már harmadik alkalommal tűzte napirendjére ennek a 2007-ben meghozott rendeletnek a megsemmisítését, a Köztársasági Vagyonjogi Ügyészség ugyanis még márciusban elküldött véleményezése alapján ez a városi rendelet törvényellenes, illetve nincs meg hozzá a jogalap, amely alapján a város az egyházaknak használatra állami mezőgazdasági földterületeket adhatna. A képviselő-testület azonban a rendelkezés hatályon kívül helyezését már kétszer levette napirendről. Akkor arra hivatkozott, hogy újabb véleményezéseket kér a felsőbb illetékes szervektől. A törvényellenes rendelkezés ugyanakkor hátráltatja az állami mezőgazdasági földterületek bérbeadásáról szóló éves terv megvalósítását, a mezőgazdasági minisztérium ugyanis éppen a szóban forgó, a pravoszláv, az evangélikus és a katolikus egyháznak használatra adott 700 hektárnyi területet helyzetének rendezését várja.

Ezúttal rendkívüli ülést hívott össze a képviselő-testület elnök asszonya, de az ülésteremben csupán a Vajdasági Magyar Szövetség, a Magyar Remény Mozgalom, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga, az Észak-bácskai Bunyevácok Szövetségének, a Szerbiai Szociáldemokrata Párt és a Szerb Megújhodási Mozgalom alkotta képviselőcsoport, valamint a Szerbiai Szocialista Párt egyes képviselői jelentek meg, összesen 23-an.

Az előcsarnokban  jelen voltak az ellenzéket képviselő Szerb Haladó Párt képviselői is, egyes független képviselők, valamint a Demokrata Párt egyes képviselői is, de az elnök asszony többszöri csöngetésére és felhívására sem reagáltak, így  a képviselők nem tudták megkezdeni az ülést, hiszen ahhoz 34 képviselő jelenlétére lett volna szükség.

– Ennek a döntésnek a meghozatalával már régóta késünk, ha így folytatjuk a munkát, akkor jelentős bevételtől esik el a városi költségvetés. Rá kell mutatnom, hogy ugyan május óta foglalkozunk ezzel a témával, de még mindig nem hoztunk döntést. A képviselők pontosan tudják, miről szól a rendelet, milyen következményekkel jár az időhúzás, nincs több időnk várni, ezért hívtam össze a rendkívüli ülést – mondta Kern Sólya Mária, a képviselő-testület elnöke.

Maglai Jenő, a VMSZ frakcióvezetője reagálva az ülésen történtekre, elmondta, azzal, hogy a város a mai napig nem tudja megvalósítani az állami földterületek bérbeadásáról szóló idei tervet, a városi költségvetés legkevesebb 100-120 millió dinár bevételtől esik el.

– Sajnálattal vesszük tudomásul, hogy egyes politikai pártok úgy érzik, hogy ennek az éves tervnek a megvalósítása nem fontos. Sajnos ennek a folyamatos halasztgatásnak az lesz a következménye, hogy olyan helyzetbe kerülünk majd, hogy a mezőgazdasági szolgálat nem tud eleget tenni a kötelezettségeinek. A mezőgazdasági termelők is már huzamosabb ideje kérik a képviselőket, hogy oldják meg a kérdést – mutatott rá Maglai Jenő. Hozzátette: – A képviselők közül mindenki letette az esküt, mely szerint a törvény előírásaival összhangban fogja ellátni a feladatát, és a polgárok érdekeit tartja majd szem előtt. Ez ma sajnos nem így történt. Nem tudnám megmondani, hogy kinek az érdekeit szolgálja, hogy a szóban forgó 700 hektár területet nem adják bérbe – mondta.

A Demokrata Párt képviselői közül senki sem volt jelen az ülésteremben. A terem előtti előcsarnokban egyedül Slavko Paraćtyal találkoztunk, aki a Városunkért képviselői csoportok szövetsége nevében elmondta, elfogadhatatlan módon hívták össze az ülést, az elnök asszony nem konzultált a koalíciós partnerekkel.
– Természetesen egyezünk az állami mezőgazdasági földterületek bérbeadásáról szóló éves tervvel, de ez nem függ össze a 2007-ben született döntés megsemmisítésével. Ha az elkövetkező 10 napban megkapjuk a mezőgazdasági minisztérium álláspontját a tervvel kapcsolatban, akkor majd tudni fogjuk, merre lépjünk. Ha elfogadja a minisztérium a tervet, akkor 12 ezer hektár a termelők rendelkezésére áll majd, ki kell azonban emelnem, hogy nem leszünk annyira felelőtlenek, hogy nem találjuk meg a módját annak, hogy ezeket a földterületeket a termelők megművelhessék – mondta Slavko Parać, a képviselői csoportok szövetségének elnöke.

Az újságírók kérdésére, hogy az ellenzék miért nem kívánt jelen lenni az ülésen, Gojko Radić, az SZHP képviselője azt nyilatkozta, elsősorban a városvezetésben részt vevő pártoknak kellene megegyezniük, mint mondta, az ellenzék nem köteles részt venni az ülésen, ha úgy érzi, hogy valamilyen visszaélésről van szó.
– A mai ülés is csak azt bizonyította be, hogy Szabadkán a hatalmi többség már nem létezik. Éppen ezért az lenne a legbecsületesebb a hatalmi koalíció pártjaitól, ha új választást írnának ki, vagy legalább új koalíciót alakítanának, amely működőképes lenne – emelte ki Gojko Radić, majd azzal folytatta, a tegnapi ülés ékes példája, hogy az egyéni érdekek irányítják a pártérdekeket.

– Ha rendelkezünk a minisztérium azon döntésével, mely szerint az egyházaknak használatra adott állami földterületek nem fékezik az állami földterületek bérbeadásáról szóló terv elfogadását, akkor tudhatjuk, hogy csakis személyes érdek fűződhet a kérdéses földterületekhez. Az elkövetkező napokban várható a mezőgazdasági minisztérium döntése a tervvel kapcsolatban, amely a kormányban történt helyzet miatt húzódott idáig, vagyis a mai ülés csupán a polgárok félrevezetése volt – mondta.

A képviselő-testület elnök asszonya az ülést elnapolta. Megtartásának időpontjáról utólag értesítik majd a képviselőket, illetve a közvéleményt.