2024. március 29., péntek

Kertész-vállalkozókat képeznek ki

Nagybecskerek Város, valamint Nagykikinda és Törökbecse községek elkezdték a Mezőgazdasági-vállalkozói inkubátorok fiataloknak elnevezésű projektum megvalósítását, amelynek az a célja, hogy a fiatalokat arra ösztökélje, hogy a kertészetben próbáljanak maguknak munkahelyet és megélhetést teremteni. A projektumot a USAID támogatja. A partnerségről szóló megállapodást Ivan Bošnjak Nagybecskerek, Savo Dobranić Nagykikinda és Saša Šućurević Törökbecse polgármesterein kívül Hauard Okman, a USAID projektum igazgatója és Vesna Vidojević, az ifjúsági és sportminisztérium szakmunkatársa írta alá.

Mint elhangzott, a projektum egyik célja az, hogy lerövidítse az új mezőgazdasági vállalkozás létrehozásának a határidejét. Elsősorban azokra a 35 évnél fiatalabb személyek érdeklődésére számítanak, akik munkanélküliek, középiskolai végzettséggel rendelkeznek, van földterületük és a termeléshez szükséges felszerelésük, és kertészettel foglalkoznának (fóliasátrakban vagy szabad ég alatti földterületen), ugyanakkor szakmai útbaigazítást és segítséget igényelnek.

A következő időszakban 150 fiatal számára szerveznek majd ötnapos tanfolyamokat arra, hogy megtanítsák őket az üzleti terv elkészítésére, a gazdaság bejegyzésének a módjára, a pénzügyi támogatás beszerzésére, a többi termelővel és a vásárlókkal való kapcsolatteremtésre. A kiképzés után a részvevők egy része lehetőséget kap majd arra, hogy egy és két év közötti időszakban – mentorok segítségével – bizonyos földterületen és fóliasátrakban kertészkedjen.