2024. április 18., csütörtök
KEZDŐDIK A TEKEIDÉNY

A középmezőny a cél

Ma a tekézőknél is megkezdődik a bajnoki idény. A férfi-Szuperligában ott találhatjuk a Zentát is, amely már évek óta stabilan második a bajnok Beograd mögött. Ezt a kedvező helyzetet még az azóta sajnálatos módon hirtelen elhunyt Matjaž Hočevar alapozta meg, s az „utódoknak” az volt a fő teendőjük, hogy a klubban stabilizálják az anyagi helyzetet, és megőrizzék a csapat státuszát a legjobbak társaságában.

Sikerült mindez? – tettük fel a kérdést Zapletán István elnöknek.

– Az utóbbi két évben sikerült teljes egészében rendbe hozni a pénzügyi helyzetet, tehát működik a „rendszer”. A nagyobb gondunk az előttünk álló idényre a játékosgárdával van, ugyanis jócskán megcsappant a keretünk, hiszen Kis Zsolt visszatért Törökbecsére, s elhagyott bennünket Goran Vekić, Földeák Ervin és Gavra Ćosić is, a csapathoz pedig csak Mészáros Norbert csatlakozott Törökbecséről. Mindez azt jelenti, hogy zömmel zentai nevelésű játékosokkal vágunk neki a ligának. Közülük Fekete László, Rácz Szabó Zsolt, Lengyel Attila és Szabó Gábor számít alapembernek, a már említett Mészárossal és Ernyesi Norberttal kiegészítve. A fiatalok közül Matók Marjan, Kálmán Bence, Harmath Márk és Papp Róbert, valamint Menyhárt László vár arra, hogy csapatba kerüljön, s lesz is erre alkalmuk, hiszen a „haditerv” az, hogy azokon a meccseken, amelyeken úgymond biztos vereség vár ránk, esélyt kapnak. Örvendetes dolog, hogy az utóbbi hónapokban további négy-öten jelentkeztek játszani. Rendszeresen edzenek ezek a fiatalok, s majd meglátjuk, mi lesz belőlük.

Idén nem vállaltátok a nemzetközi szereplést, mert renováltok a klubban. Mikorra várható, hogy készen lesznek a munkálatok?

– Az Európa-kupát valóban a pénzügyek miatt mondtuk le, mert fel kell újítani a pályát, ami új bábukat, új golyókat és madzagokat, valamint oldalgumikat jelent, de felújítjuk a lelátót és az öltözőket is, továbbá alkalmunk lesz egy laptopot és egy kamerát is vásárolni. A munkálatok vége november környékén lesz.

Mindebben kikre számíthatsz?

– Az elnökségben mindenki kiveszi a részét a munkából, de külön ki kell emelni Pék Zoltán és Kosiczky András segítségét, akik rengeteget tesznek a klubért.

Az IPA-programmal sok embert csalogattatok le a klubba.

– Kiválóak a benyomásaink, hiszen egy-egy ilyen akció során százharminc ember is lelátogatott a tekepályára, ami nagy szó Zentán. Nagy volt tehát az érdeklődés, s többeknek meg is tetszett ez a sportág.

A bajnokságra visszatérve, nem vitás, hogy a Beograd ismét bajnok lesz. Ti mire számíthattok?

– Egy jó középhelyezés az idén nagyobb eredménynek számít majd, mint a tavalyi második hely. Én bízok a csapatban, szerintem vannak gyengébbek is nálunk. A játékosoknak a játékkal kell törődniük, nem pedig más csapatokkal. Ha mindenki hozza a sajátját, szerintem helyükön lesznek a dolgok. Az edzői teendőket Matók István végzi majd. Szabad kezet kapott, és a gyerekek serényen edzenek a felállított programja alapján.

A Kordun lesz az első ellenfeletek Zentán. Ez a csapat most került a Szuperligába, de azért nem árt tartani tőle, egyrészt azért, mert óriási hagyományú, egykori jugoszláv bajnokcsapatról van szó, másrészt a hírek szerint kiváló fiatalok játszanak a csapatban. Mi a terv ellenük?

– A taktika az, hogy mindjárt az elején megpróbálunk előnyt kovácsolni, a többieknek meg tartaniuk kell az eredményt. Ez azt jelenti, hogy valószínűleg Fekete és Lengyel kezd, majd Ernyesi és Szabó következik, legutoljára pedig Rácz Szabó és Mészáros.

A bajnoki rajt

Férfi-Szuperliga, szombat: Zenta Visa-prom–Kordun (15 óra). Vasárnap: Banat–Niš Put (11), Beograd–Metalac (11), Vodovod–Partizan (11), Car Lazar–C. zvezda (12).

Női Szuperliga, szombat: Apatin–Pionír (16 óra), SPC Vojvodina–Džambo Invest (16). Vasárnap: Kristal–Jedinstvo (14), Rudar–Vrbas (14), Srem–Banat (14).