2024. április 19., péntek

Gyűjtik a takarmányt az állatkertben

Az adai Póni kisállatkertben már a télre készülnek, és szívesen fogadják az adományokat

Az elmúlt nyáron a helybeliek mellett a környező bácskai és bánáti községekből is érkeztek látogatók az adai rekreációs központban lévő Póni kisállatkertbe. A gyerekek gyakran szervezetten, pedagógusok kíséretében tekintették meg a létesítményt, ahol a látnivaló javát a különféle őshonos és egzotikus madárfélék jelentik, de van néhány nagyobb testű állat is, köztük láma és sül.

– A Póni kisállatkert látogatottsága nem mondható nagynak, mert mostanság mindenfelé nehéz az élet, a pénztelenség mindenre rányomja a bélyegét – magyarázta Tóth László, a kisállatkert titkára. – A felnőtteknek 50 dinár, gyerekeknek és a csoportos látogatóknak 20-20 dinárba kerül a belépőjegy. Ez nem sok pénz, de egyesek mégis sokallják. A látogatóink többségét a gyerekes családok jelentik. Vannak gyerekek, akik megkövetelik, hogy a szüleik rendszeresen elhozzák őket az állatkertbe. Ők nagyon szeretik az állatokat, hoznak nekik csemegét is, és megetetik őket, amivel a kisállatkert jól jár a nehéz gazdasági helyzetben – közölte Tóth László.
A kisállatkert korábban sokszor adományba kapta a takarmányt. Az akkoriban még állami tulajdonban lévő mezőgazdasági kombináttól rendszeresen két pótkocsi kukoricát kaptak. Ezt Bakai Dávid termelő kombájnozta le és szállította az állatkertbe – tudtuk meg a titkártól, aki hozzátette: a termelő minden évben adományoz valamennyi kukoricát a létesítménynek.

– Mostanában többnyire meg kell vásárolnunk a takarmányt, bár nincs rá pénzünk. A belépőjegyekből származó bevétel nem fedezi a takarmány költségeit. Köszönet az adai helyi közösségeknek, amelyek sokat segítenek a kisállatkertnek. Különösen az I. helyi közösség, amely a takarmány beszerzésében is segít. Az idén a községi önkormányzat is jelentős összeggel támogatott bennünket. Egyébként már gyűjtjük a takarmányt a téli hónapokra. Az önkormányzati támogatásból vettünk 20 mázsa kukoricát, valamint vásárolunk hereszénát is. A fűszénát már szinte megalakulásunk óta a Vajdasági Vizei Közvállalattól kapjuk, amely kaszálót biztosít számunkra Adán a Tisza-parti töltésen. Német Antal gátőr feléből betakarítja nekünk a szénát, és pénzt sem kell érte adni. Ha jó a termés, akkor megvan a kellő mennyiség. A kérődzők számára a fű és a hereszéna a legfontosabb takarmány. A másik fontos élelem a kukorica, amit majdnem minden állat fogyaszt a madaraktól az emlősökig. Továbbá szükség van kölesre az apróbb madaraknak. Emellett napraforgóra is. Szoktunk kapni dinnyét, sárgarépát és almát is, de ha nincs elég, vásárolunk. Az állatok ellátására szívesen elfogadunk a lakosságtól mindenféle adományt, takarmányt és pénzt is. Adán sok földműves él, ha mindenkitől kapnánk egy kevés terményt, akkor meg lenne oldva az állatkert takarmányozása, ők észre sem vennék, mi meg jól járnánk – nyilatkozta titkár.

Az adai kisállatkert állományának 80 százalékát a különféle őshonos és egzotikus madarak teszik ki, köztük az emu. Emellett van még vaddisznó, borz, láma, sül, póniló, vietnami malac is. Tóth László megjegyezte, hogy több egzotikus madarat szeretnének, amely látványos és ismeretlen a helybeliek számára. Ezért nagyméretű papagájok beszerzését tervezik, de szeretnének zebrát is tartani, ami szintén látványos a közönség számára. Továbbá olyan egzotikus állatokat, amelyek jól viselik a telet, és egyszerű a tartásuk. Az elmúlt időszakban öt nagyméretű madárketrecet építettek, és hamarosan elkészül a hatodik is, valamint felújították a papagájketrecet is. Mint mondta, állandó harcot folytatnak a kóbor kutyákkal, a rókákkal és a nyestekkel, amelyet bejutnak a bekerített területre, és nagy kárt okoznak az állományban.

A télen a tónál lévő 30 vízimadár kétharmadát elpusztították, köztük drága egzotikus madarakat. A titkár közölte, hogy szeretnék pótolni a hiányzó madarakat. Néhányat kapnak ajándékba, de a többi megvásárláshoz pénz kell. Egyes egyedek darabja ugyanis 10, 50, de akár 100 euróba is kerülhet.

A Póni kisállatkert októbertől bezár, és csak tavaszra nyitják meg újra. Tóth László elmondta, hogy becsukják, mert nem tudják fizetni a jegyszedőt, és máshogyan nem tudják megoldani a nyitva tartást. Szerinte az lenne a legjobb megoldás a kisállatkert számára, hogy a községi önkormányzat alkalmazna egy embert, aki rendben tartaná a létesítményt, és etetné az állatokat.