2024. március 28., csütörtök
US OPEN

Janko mindent elrontott

Tipsarević akár 3:0-ra is nyerhetett volna – Robredo kitessékelte az ötszörös bajnok Federert – Harmincon felüli hölgyek diadalmanete

Még egy szerbiai teniszező befejezte a ew York-i szerelést, s a férfiaknál már csak Novak Đoković védte a szerb színeket az US Open egyéni tornáján. A legújabb kieső Janko Tipsarević lett, aki, mint tavaly is, a spanyol David Ferrertől veszített az év utolsó Grand Slam-tornáján. Jobban mondva jó részt saját magát győzte le, hisz a másodikat kivéve mindegyik játszmában a hajrában rombolta le a már felépítettet.

Tommy Robredo öröme a svájci Roger Federer elleni győzelem után (Fotó: Beta)

Tommy Robredo öröme a svájci Roger Federer elleni győzelem után (Fotó: Beta)

Janko az első játszma 9. játékában nyerte el Ferrer adogatását az 5:4-es vezetésért, majd a következőben 30:0-ja volt, de négy szavrashibával kihagyta az alkalmat, majd a rövidítésben, 2:1-es vezetés után zsinórban hat pontot veszített. A második játszmában 5:3-nál adogatott az egyenlítésért, és a 30:0-át ismét elrontotta, szerencséjére Ferrer nem élt a lehetséggel. A harmadik játszmában Janko 5:3-ra vezetett, 5:4-nél ismét a szettért adogatott, de rontott, majd még három játékot veszített el. Az utolsó játszma is szoros volt, s Ferrer a hajrában megint felül tudott kerekedni. A spanyol a következő körben a francia Richard Gasquet ellen játszik. New Yorkban tavaly is megmérkőzött a franciával és Tipsarevićtyel, de fordított sorrendben.

A nap nagy meglepetését a harmincon felüli veteránok rangadóján a spanyol Tommy Robredo okozta, aki a volt világelső és ötszörös US Open-bajnok Roger Federer elleni nyolcadöntőre 0:10-es mérleggel lépett pályára. Ismételten beigazolódott, hogy a hagyomány mit sem jelent, és hogy mnden sorozat egyszer félbeszakad. Az első játszmában ugyan Roger esetenként legjobb napjait idézte, ám ugyanezt tette Robredo is, aki bátran szállt szembe a sportág élő legendájával. Ahogy múlt az idő, egyre világosabbá vált, hogy a spanyol nem esélytelen. Előbb az első játszma rövidítésében tréfálta meg alaposan a svájcit, aki már megszokta, hogy amikor csak hálóra fut, a labda mindig a középen és félmagasan, röptézére eszményi módon érkezik vissza. Robredo ekkor váltott, és két remekbe szabott elütéssel kovácsolt behozhatatlan előnyt. A második játszmától Federer egyre többet hibázott, Robredo pedig szorgalmasan gyűjtögette a pontokat, és a negyeddöntőben, immár spanyol házirangadón a tenisz egy másik királyi figurájával, Rafael Nadallal játszhat, aki az elveszített első játszma után könnyen győzte le a német Philipp Kohlschreibert. Talán mondani sem kell, hogy Robredonak Nadallal is nagyon rossz a mérlege, Rafa ugyanis 6:0-ra vezet.

A nap másik kivételesen szoros meccsén a francia Gasquet öt játszmában győzte le a kanadaiak reménységét, Miloš Raonićot, aki így a jobb válla kezelésére összpontosíthat, s gondolatban már a jövő hétvégi belgrádi Davis-kupa mérkőzésre készülhet.

A nőknél a majd négy órás esőszünettel zajló 8. játéknapon nem fért bele a műsorba Ana Ivanović és Viktorija Azarenka meccse, amit 24 órával későbbre halasztottak, a többi mérkőzésen pedig a harmindon felüli hölgyek tripla sikert arattak. Roberta Vincinek volt a legkönnyebb dolga fiatal honfitársnőjével, Camila Giorgival, Daniela Hantuchova pedig váratlanul néhéz meccsen használta ki az alkalmat, hogy mások eltisztították előtt a negyeddöntőbe vezető után, és 15 ásszal, három játszmában verte az amerikai meglepetéshölgy Alison Risket. A rangadót az olasz Flavia Pennetta és a nagy formában levő román Simona Halep játszották. A román nem volt a megszokott szintén, ami az olasz nagy igyekezetével párosítva Pennetta számára a győztes kombináció lett.

Roger önmagát verte meg

Roberta Vinci: Nincs itt semmilyen titok. Minél idősebb vagyok, annál jobban kedvelem ez a játékot.

Roger Federer: Minden elismerés Tommynak, mert nagyot játszott, de meggyőződésem, hogy ezúttal saját magamat győztem le.

David Ferrer: Csak az a fontos, hogy nyerjek, s játékom állandósuljon. Hogy hol játszok, nem fontos. Ha a centerpályára tesznek, nagyszerű, ott játszom, de ha máshol játszom, az is jó.

Obradović választott

Szerbia válogatottja Novak Đoković, Janko Tipsarević, Dušan Lajović és Nenad Zimonjić összeállításban lép fel Belgrádban Kanada ellen a Davis-kupa szeptember 13-a és 15-e között megrendezésre kerülőelődöntőben. Bogdan Obradović kapitány meghívta Ilija Bozoljacot és Filip Krajinovićot is, a végső csapaton pedig a sorsolás napjáig, szeptember 12-éig változtathat.