2024. április 20., szombat

Kulturális út a két régió között

A turisztikai füzet Szabadka és Kiskunhalas térségének kulturális értékeit mutatja be 231 helyszín által

A puszta kincsei, egy régió – közös jövő elnevezéssel a Szabadkai Városi Múzeum és a kiskunhalasi Thorma János Múzeum egy közös IPA-projektumot valósít meg, mely mintegy másfél éve vette kezdetét, és az év végén zárul. A projektum keretében számos közös tevékenységük volt, múzeumokról lévén szó többek között több kiállítást, vándorkiállítást rendeztek, előkészületben van egy honlap, továbbá kutatómunkát végeztek a két térség jellegzetességeit, kulturális, művészettörténeti, történelmi, néprajzi értékeit feltárva, melyek között sok a hasonlóság, hiszen valamikor ezek a területek egyek, egységesek voltak. Ennek a kutatásnak az eredményeként született meg az a turisztikai füzet, melyet pénteken egy időben mutatott be a két múzeum Kiskunhalason és Szabadkán.

A kiadvány a Kiskunhalasi járás és az Észak-bácskai körzet kulturális értékeit mutatja be egy útvonal kialakításával, mely összesen 231 állomást tartalmaz. A kiadvány a régió kiállítóhelyeit, művészeti alkotásait, építészeti örökségeit, neves személyek és történelmi események emlékhelyeit, valamint egyes települések jellegzetes néprajzi értékeit foglalja magába.

Hulló István, a Szabadkai Városi Múzeum igazgatója a turisztikai füzet kapcsán elmondta, az volt a céljuk, hogy szakemberek véleményére és kutatására alapozva egyfajta idegenforgalmi kínálatot állítsanak össze, mely megtalálható lesz a múzeumban, a Városháza alatti ajándékboltban és a város Turisztika Hivatalában (Tic) is, s egyúttal hozzájáruljanak a régió fejlesztéséhez, népszerűsítéséhez.

Svetislav Milanković, a múzeum munkatársa elmondta, négy nyelven készült el a kiadvány, szerb, magyar, horvát és angol nyelven, mellyel reményeik szerint sikerült megmutatni a szabadkaiaknak és a kiskunhalasiaknak is, hogy a két régió valójában egy, s nemcsak az üzletközpontokat kell megnézni, hanem a két térség múzeumaiba, tájházaiba is érdemes ellátogatni.

Raffai Judit, a kiadvány egyik szerkesztője rámutatott, a kutatóknak mindig az a legnagyobb bánatuk, hogy eredményeiket ritkán tudja felhasználni a szélesebb közönség.
– Amikor a történész, művészettörténész vagy a néprajzkutató a turizmus felé fordul, akkor azt azért teszi, mert abban reménykedik, hogy a turizmusban dolgozó emberek felhasználják mindazt, amit ő kikutatott. Ez a füzet ennek a terméke, s abban reménykedünk, hogy az idegenforgalmi szervezetek Vajdaságban megpróbálják hasznosítani mindazt, amit mi fontosnak tartunk, s amit szerintünk meg kell mutatni a nagyközönségnek. Ez a füzet csak egy felsorolás, javaslat, amire a turisztikai szervezetek ráépíthetik saját csomagjukat. A másik célunk az volt, hogy maguk a települések, az ott élő közösségek felfigyeljenek saját értékeikre – mondta Raffai Judit.

Ljubica Vuković Dulić, a kiadvány másik szerzője még hozzátette, a füzetet a két múzeum munkatársai közösen készítették el, felsorolták benne azokat a helyszíneket, melyek érdekesek lehetnek a turistáknak, idelátogatóknak is, ám mindezt a kínálatot tovább lehet bővíteni.