2024. április 18., csütörtök

Lépés Európa felé

Štefan Füle, az Európai Unió bővítési biztosa tegnap úgy értékelte, hogy a tegnap életbe lépett stabilizációs és társulási egyezmény még egy lépést jelent Szerbia számára az európai uniós tagság felé. Brüsszelben kiadott közleményében kitér arra, hogy az egyezmény tényleges előnyöket hoz országunk és az unió közötti kereskedelmi viszonyokba, előrelendíti a csatlakozási folyamatot.

– Szerbia már most jó eredményeket ért el a megállapodás alkalmazásának tekintetében, az átmeneti, a kereskedelemre vonatkozó szerződést ugyanis gond nélkül alkalmazta – mondta a biztos, majd kiemelte, hogy ez fontos, meghatározó pont volt akkor, amikor júniusban a tagságról szóló tárgyalások megkezdéséről döntöttek.

Úgy értékelte, hogy Szerbiának most megvan a lehetősége, hogy haladhasson az Európai Unió felé, felkészülhet arra, hogy a jövőben részét képezi majd az EU egységes piacának. Ebből a cégeknek és a polgároknak is hasznuk származik majd.

Füle rámutatott arra, hogy tavaly Szerbia kivitele az uniós piacra ismét növekedett, 4,8 százalékkal, a behozatal kétszer ekkora arányban fokozódott. Az átmeneti kereskedelmi szerződést 2009 óta alkalmazzák, akkor az EU-val folytatott mezőgazdasági kereskedelemből származó többlet 200 millió euró volt, ez az összeg azóta a két és félszeresére gyarapodott, 2011-ben félmilliárd euró volt. Tekintettel a nehéz gazdasági helyzetre, ezek a mutatók nemcsak kedvezőek Szerbiára nézve, hanem tükrözik a társulási folyamatnak köszönhető hatalmas gazdasági hatást is. A stabilizációs és társulási megállapodás segít majd Szerbiának kiépíteni a politikai intézmények, a jogszolgáltatás és a belügy struktúráit, előnyt jelent az újítások, kutatások, elektronikus kommunikáció, média, népjóléti politika, fuvarozás, energetika, környezetvédelem és a regionális együttműködés területén is. Segít majd Szerbinak abban, hogy alkalmazza az EU-s szabványokat a kulcsfontosságú területeken, a piaci versengés szabályai, az állami segélynyújtás szabályai, az intellektuális tulajdonjog, a közbeszerzések és a fogyasztóvédelem vonatkozásában. Segít majd abban, hogy Szerbia végül összhangba hozza törvényhozását az uniós szabványokkal, mindez fellendíti majd a gazdaságot, és esélyt ad az uniós cégeknek a Szerbiával való üzletkötésre – értékelt Füle.