2024. március 28., csütörtök

Mozgalmas nyarat búcsúztatnak

Kolozsvárott vendégszerepelt a Cirkalom – Őszre tagtoborzás a Kodály Központban

Negyedik alkalommal vett részt Kolozsvárott, a Heltai Alapítvány és a helyi Szarkaláb táncegyüttes szervezésében megvalósuló 15. Szent István-napi Néptánctalálkozón a Cirkalom táncegyüttes huszonöt tagú küldöttsége. Kisimre Szerda Annát, a Kodály művészeti vezetőjét a topolyai Magyar Művelődési Központ aktualitásairól is kérdeztük.

– A Kolozsvári Magyar Napok idején megvalósuló találkozón, amely több mint tíz, a Kárpát-medencéből, az adott országban élő kisebbségek soraiból érkező együttest vonultatott fel, Vajdaságot rajtunk kívül az óbecsei Szelence képviselte. A Véka együttes muzsikált nekünk. A találkozó színhelyei között nemcsak Kolozsvár szerepelt, hanem bevonták a környező településeket is: Magyarfenest, Gyalut, Zsobokot, Mákófalvát, Válaszutat, Kalotaszentkirályt, Dést. A találkozón a Cirkalom szászcsávási táncokkal és a mátyusföldi koreográfiával lépett fel. Bemutatkoztunk a válaszúti néptánctáborban, Magyarfenesre, Désre is ellátogattunk fellépni. Részt vettünk a Kolozsvár főterén mindennap a déli órákban szervezett tértáncokon, a Szelence képviselőivel közösen nemzeti ételeinket és italainkat népszerűsítettük, továbbá a Kolozsvár főterén rendezett Szent István-napi gálaműsorban is szerepet vállaltunk. Új ismeretséget kötöttünk a lengyel Tamblanka együttessel, amellyel a válaszúti táborban fűztük szorosabbra a baráti szálakat. A kapcsolatot a jövőben mindkét együttes mélyíteni szeretné – informálta lapunkat Kisimre Szerda Anna, a Kodály művészeti vezetője, a Cirkalom tagja, aki a központon belül az ovisok csoportját, a kisiskolásokból álló formációt, Rind Melittával együtt a Szélszirom munkáját, továbbá a Kaláris asszonykórus és a Hétmező énekcsoport működését is irányítja.

Annát az elkövetkező hetek főbb történéseiről, az őszi időszakban, az új tanév kezdetén aktuális tagtoborzás menetéről is kérdeztük, érdeklődtünk, várhatóak-e újítások a 2013/2014-es tanév idejére.

– Minden tanév kezdetekor, a szeptemberi hónap folyamán az ovisokat, az általános iskolásokat, mindenekelőtt az alsós korosztály képviselőit tájékoztatjuk arról, hogy milyen szakosztályok működnek, indulnak a Kodályban. A felnőtt korosztály képviselőit, akiket a felnőtteket mozgósító szakosztályainkba: asszonykórusunkba, a kézimunkacsoportunkba várunk, a szeptember elején tartandó expón is biztatjuk a tagosodásra. Az idén is mindkét topolyai általános iskola elsős és másodikos kisdiákjainak is tartunk majd bemutatóórát a szórólapok kiosztásán kívül. A foglalkozáson, amely egy táncpróba menetét ismerteti majd bemelegítővel, táncgyakorlattal, játék- és énektanulással, személyesen is találkozhatunk a kisgyermekkel. Az elmúlt évben a tagtoborzás sikere okán egy elsős és másodikos kezdő, a magyar néptánc és népi kultúránk iránt érdeklődő kisgyerekekből álló új csoport is formálódott a néptáncos szakosztályon belül, amely az idei évadban is folytatja munkáját az ovis csoportunk és a Szélszirom együttesünk mellett. Ami jelenleg újdonságnak számít, az az, hogy az Aurora szakosztályunk vezetői feladatait a folytatásban Gazsó Hargita múzeumpedagógus látja majd el – nyilatkozta Kisimre Szerda Anna.

Jelenleg a Szivárvány képző- és iparművészeti szakkör, az Aurora elnevezésű irodalmi, beszédművészeti és nyelvművelő stúdió, a Csörgő citerazenekar, a Kaláris asszonykórus, a Hétmező énekcsoport, valamint az énekszólisták és kettősök, a Tulipán kézimunkacsoport, és a néptánccsoportok: az ovisoké, a kisdiákoké, a Szélszirom, a Cickom és a Cirkalom együttesek, továbbá a Csalóka zenekar működik a Kodály központban.