2024. március 29., péntek

Az ígérgetések útja

Moholon a kerülőút építésének folytatása a Tartományi Nagyberuházási Alaptól függ

Az Ada–Mohol kerülőút moholi szakaszának építését 2012. április 26-án kezdte meg a Vojput vállalat, amely mindössze a Temető utca egy részén ásta ki az út alapját, és hordta azt tele homokkal. A cég ezután félbehagyta a munkálatokat, amelyek azóta is szünetelnek, az utca pedig járhatatlanná vált. Az utcabeliek, hogy kijárhassanak járműveikkel a portájukról, igyekeztek ösvényt taposni a leendő út mellett vagy éppen annak nyomvonalán.

A kiásott útalap azonban alacsonyabban fekszik az utca többi részénél, így esőzés után nagy pocsolyává válik. Bilicki Zoltán adai polgármester korábban azt nyilatkozta, hogy pénzhiány miatt szünetel a kerülőút építése, amelynek moholi szakasza mintegy 150 millió dinárba kerülne, és teljes egészében a Tartományi Nagyberuházási Alap finanszírozná. Legutóbb már azt mondta, hogy ez ügyben eddig csak puszta ígéreteket kaptak a tartománytól. A tervek alapján a Vojputnak 180 nap alatt kellett volna befejeznie a beruházást, amely szerint aszfaltút épül a Temető utca egy részében, az Urbán József és az Ivo Lola Ribar utcában, továbbá két körfogalmi csomópont készül el a moholi Idősek Otthonánál, a JNH és az Ivo Lola Ribar utca kereszteződésében, valamint az Adai út és az Ivan Milutinović utca, vagyis a Régi és az Új út találkozásánál.

– Nagy problémát jelent számunkra a moholi kerülőút – magyarázta Bilicki Zoltán. – Ez ügyben idáig csak puszta ígéreteket kaptunk a tartománytól. Sajnos a munkálatokat elkezdte a kivitelező cég, de nagyon gyorsan abba is hagyta, ami azzal járt, hogy az ott lakó emberek szinte a saját udvarukat nem tudják megközelíteni. Ezért ezt a problémát sürgősen rendezni kell. A közelmúltban tárgyaltam a Tartományi Nagyberuházási Alappal, amely egy pénzügyi tervet állít össze az idei évre. A moholi kerülőút kiépítése, amely három utca aszfaltozását és két körforgalmi csomópont kiépítését foglalja magában, 150 millió dinárba kerülne. Az Alapnál azt ígérték, hogy ebből az összegből az idén 100 millió dinárt tudnának a projektumra fordítani. A 100 millió dinár a két körforgalmi csomópont nélkül elég lenne a projektum fennmaradt részének a megvalósítására, ami valószínűleg megtörténne még ebben az esztendőben.

A moholi kerülőút kapcsán kellemetlen helyzetben vagyok, mert csak azt tudom továbbítani a község polgárainak, amit nekem mondanak, ezért sokszor én tűnök ígérgetőnek, habár csak mások ígéretét közvetítem. Bízok benne, hogy a tartomány felméri ennek a projektumnak a fontosságát, annál is inkább, mert ez az útszakasz kötné össze az adai ipari zónát a regionális úttal. Ezáltal megőrizhetnénk Adán a Tito marsall utcát, amelyen jelenleg pótkocsis teherautók közlekednek, bár nem erre lett tervezve. Akárcsak a November 29. utca vagy a macedóniai híd, amelyeken szintén teherforgalom zajlik – nyilatkozta az adai polgármester.